Hagymával megelőzhetőek a daganatok?

A milánói ‘Mario Negri’ Farmakológiai Kutatóintézet által végzett elemzés végre igazolni látszik a hagymákkal, illetve azoknak egészségre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatos évszázadokon át fennálló sejtéseket. A Carlotta Galeone által jegyzett tanulmány számos korábbi olasz és svájci kutatást használt fel, hogy kiderítse, van-e kapcsolat a daganatos megbetegedések és a hagymák rendszeres étrendünkbe való becsempészése között. Az eredmények azt mutatták, hogy azok az emberek, akik több hagymát fogyasztottak, kisebb eséllyel betegedtek meg vastagbél-, szájüregi-, nyelőcső-, vese-, gége- és petefészek-daganatban. A kedvező hatás az emlő- és prosztatarák esetén nem jelentkezett, a szakemberek szerint azért, mert ezeknek inkább hormonokkal kapcsolatos okaik vannak.#img1#

A tanulmányokból az derült ki, hogy a daganatos betegek heti 0-14 adag hagymát vagy fokhagymát ettek, míg az egészséges emberek adagja heti 0-22 közé esett. A kutatók úgy vélték, az egyenletes hagyma fogyasztás csökkenti a daganatok kialakulásának kockázatát, sőt, minél többet eszik valaki ezekből a növényekből, a jótékony hatás annál erősebb. A szakemberek szerint ez az eredmény részben annak is köszönhető, hogy a hagymakedvelő emberek egyéb szintén daganatellenes hatású zöldségeket is szívesen fogyasztanak, bár a daganatmegelőző hatás abban az esetben is fennállt, ha ezt a tényezőt kiküszöbölték az összehasonlításokból.