Egyes kutatások arra is fényt derítettek, hogy az alvási apnoéval küzdőknél kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkezhet gondolkodásbeli probléma vagy akár demencia, mint azoknál, akik háborítatlanul pihennek. Emellett a gyakori napközbeni álmosság idős embereknél a kognitív hanyatlás előjele lehet.
Egy másik vizsgálat során több mint 15 000 nőt kísértek figyelemmel a szakemberek az Egyesült Államokban 14 éven át, és kiderült, hogy akik napi öt óránál kevesebbet, vagy kilenc óránál többet aludtak, idővel egyaránt rosszabb mentális képességekkel rendelkeztek, mint azok, akik átlagosan hét órát töltöttek alvással egy nap, továbbá azoknál is rosszabbodott a helyzet, akiknek alvásmennyisége a kor előrehaladtával legalább napi kétórányival megváltozott.
Az egyik tanulmány szerzője, Elizabeth Devore beszámolt róla, hogy feltételezéseik szerint a cirkadián ritmus megváltozása van negatív hatással a kognitív funkciókra. Abban pedig valamennyi szakember egyetért, hogy a további kutatások szükségessége mellett fontos lenne, hogy az alvási gondokkal küzdők minél előbb szakemberhez forduljanak, mert az időben felismert problémák hatékonyabban kezelhetőek.
A fenti vizsgálatok eredményeiről a szakértők az Alzheimer Társaság Vancouverben megrendezésre kerülő éves találkozóján készülnek beszámolni.