Dr. Doron Levy matematikus, valamint Dr. Peter P. Lee és Dr. Peter S. Kim hematológusok olyan matematikai modellt alkottak meg, amelynek segítségével az imatinib nevű gyógyszer alkalmazása közben előre megjósolhatják a mieloid leukémiás betegek szervezetének immunreakcióit, így hatékonyabban alkalmazhatják a szert.
„Ennek a matematikai modellnek a segítségével személyre szabott egyéni kezelési eljárásokat dolgozhatunk ki minden leukémiás páciens számára” – nyilatkozta Dr. Levy.
Bár a matematika eszközeit már eddig is gyakran használták a betegségek kifejlődésének és terjedésének mérésére és megfigyelésére, a mostani az első alkalom, hogy a gyógyításban is szerepet játszhat a matematika. A kutatók közel négy évig gyűjtöttek adatokat a CML betegek immunválaszairól, elsősorban a T sejtek működéséről az imatinib-terápia közben.
„Eredményeink szerint nem csak a szernek köszönhető a leukémiás betegek remissziója, hanem a szervezet természetes immunreakcióinak is, amelyek a gyógyszer alkalmazása közben jelentősen erősödnek. Sajnos a rákos sejtek számának csökkenésével az immunválaszok is gyengülnek, így a betegség újra támadhat” – magyarázza Dr. Levy.
Dr. Lee és Dr. Levy szerint az immunreakciók gyengülésekor a pácienseknek különleges rákellenes vakcinát kellene kapniuk, amelyet a terápia megkezdése előtt levett vérből állítanának elő. A vakcina az in vitro tesztek során igen erőteljes immunreakciókat váltott ki a védekezést segítő sejtekből. #img1#
„És itt jön képbe a matematika, ugyanis a vakcina csak bizonyos időszakokban hatásos, ez pedig egyénenként változó. A jól időzített vakcina azonban akár teljes gyógyulást is eredményezhet a leukémiás betegek esetében. A dózist, az időzítést egy matematikai modell segítségével, személyre szabottan alkothatjuk meg” – magyarázza Dr. Lee.
A tudósok remélik, hogy a matematika és az orvostudomány vívmányait közösen alkalmazva hamarosan több millió beteget gyógyíthatnak meg.