A Lund Egyetem kutatói a Cell Metabolism szakfolyóiratban publikált tanulmányukban egy ígéretes módszerről számoltak be. Kimutatták, hogy azon személyek esetében, akik az SFRP4 fehérje átlagon felüli vérszintjével rendelkeznek, ötször magasabb a diabétesz kialakulásának valószínűsége a következő néhány évben, mint azokban, akik átlagon aluli szinttel rendelkeznek.
A kutatás vezetője, Anders Rosengren elmondta, ez az első alkalom, hogy összefüggést mutattak ki a gyulladásos folyamatokban szerepet játszó SFRP4 fehérje és a 2-es típusú diabétesz kockázata között. A Lund Egyetem Diabétesz Központjában végzett kísérletek azt mutatták, hogy a cukorbetegek sejtjeiben jelentősen magasabb a protein szintje.
A tanulmány vezető szerzője, Taman Mahdi azt is elmondta, az általánosan elfogadott elmélet szerint az alacsony szintű krónikus gyulladás meggyengíti a béta sejteket, így azok nem képesek elegendő inzulint felszabadítani. A gyengeségnek kétségtelenül számos oka van, de nyilvánvaló, hogy az SFRP4 protein egy a sok közül.
Rosengen szerint ha egy normális testsúlyú középkorú személyben már közel tíz évvel a betegség kialakulása előtt ki tudjuk mutatni a cukorbetegség megnövekedett kockázatát, erőteljes motivációt szolgálhatunk arra, hogy változtasson az életmódján, és csökkentse a kockázatot. Hosszú távon az eredmények új gyógyszerek kifejlesztéséhez is vezethetnek a 2-es típusú diabétesz ellen, amelyek az inzulintermelő béta sejtekben az SFRP4 fehérje gátlásával csökkentik a gyulladást, ezáltal védve a sejteket.