Évekkel a diagnózis előtt megjelenhet a leukémia

Az Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) korábbi vizsgálatai során megállapították, hogy a krónikus limfoid (nyiroksejtes) leukémiában szenvedő betegek családtagjainak több mint 10 százalékában, valamint egészséges 50 feletti felnőttek 3-5 százalékában áll fenn az úgynevezett monoklonális B-sejtes limfocitózis (MBL) állapota. Az MBL azt jelenti, hogy a vérben keringő B-sejtek felszínén a CLL sejteken található sejtfelszíni fehérjék találhatók. Ezek alapján arra következtettek, hogy az MBL a leukémia előfutára lehet.#img1#

Ezúttal a kutatók 45 CLL-ben szenvedő beteg fagyasztott vérmintáit elemezték. A betegek – még egészségesen – részt vettek egy országos rákszűrő programban, melynek több mint hetvenhétezer résztvevője volt. A vérminták alapján kiderült, hogy 45-ből 44-üknél állt fenn MBL a leukémia kórismézése előtt fél-hat évvel. „Eredményeink szerint az MBL gyakorlatilag minden betegnél megelőzi a CLL kialakulását” – jelentette ki Dr. Ola Landgren, az intézet Rákepidemiológia és Genetika Részlegének kutatója, a New England Journal of Medicine-ben megjelent közlemény szerzője. Érdekes, hogy az MBL, vagyis felszínükön kóros fehérjét kötő B-sejtek jelenléte esetén mindössze egy százalék a krónikus limfoid leukémia kialakulásának veszélye, mondta el Landgren. Az NCI igazgatója, Dr. John E. Niederhuber hangsúlyozta, a rákos megbetegedés kialakulásának legelső jeleit kell azonosítani, így szélesedik az időablak a diagnózisig, megismerhetők a kockázati tényezők, új molekuláris célpontok azonosíthatók.