Egyre több fiatalt fenyeget a szívbetegség

”Egészen megdöbbentő, hogy milyen magas az ateroszklerózissal diagnosztizált fiatal felnőttek aránya, akikről elsőre azt gondolnánk, hogy ők lehetnek az egészség példaképei” – mondta Dr. Eric Larose, a Québeci Kardiológiai és Pulmonológiai Intézet szívsebésze, a kanadai Laval Egyetem docense. Az ateroszklerózis akár olyan súlyos egészségi problémákhoz is vezethet, mint a különféle szívbetegségek, a stroke, sőt akár halált is okozhat.

A tanulmányhoz 168, 18 és 35 év közötti fiatal férfi és nő egészségügyi értékeit használták fel a kutatók. A résztvevőknek nem voltak ismert kardiovaszkuláris betegségeik, vagy olyan családi hátterük, ami miatt megnövekedett volna a szívbetegségek kockázata, nem voltak köztük cukorbetegek, továbbá sem magas vérnyomás, sem magas koleszterinszint nem volt jellemző rájuk.

A kutatók először megmérték a résztvevők testtömeg indexét, valamint csípő- és derékbőségüket, majd MRI vizsgálatokkal megfigyelték a résztvevők zsírlerakódásait, végül szintén MRI segítségével megvizsgálták az artériákban, foltokban lerakódott zsírokat, melyek megnehezítik a véráramlást. A zsigeri zsírt sokkal nehezebb érzékelni, mint a bőr alatt, jól láthatóan lerakódott zsírréteget, ugyanis azok szorosan a belső szerveink körül rakódnak le, magyarázta Dr. Larose.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a teljesen normális testsúly, az átlagos testtömegindex (BMI) és a normális csípőbőség ellenére sok fiatal számára komoly egészségügyi kockázatot jelentenek a zsigeri zsírok. Az ateroszklerózissal diagnosztizált fiatalok körében hosszútávon nagymértékben megnő a szívroham és a stroke előfordulásának kockázata, mondta Dr. Beth Abramson, a kanadai Szív és Stroke Alapítvány szóvivője.

A tanulmány eredményeit a 2011-es Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson ismertették a résztvevőkkel a Szív és Stroke Alapítvány és a Kanadai Kardiovaszkuláris Társaság munkatársai.