Egyre kevesebb a rákos megbetegedés

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

“Első ízben az első 1998-as beszámoló készítése óta, mind az előfordulás, mind a halálozás csökkent nőknél és férfiaknál egyaránt az összes rákos megbetegedés tekintetében, elsősorban a leggyakoribb ráktípusoknál tapasztalható pozitív változásoknak köszönhetően” – áll a Éves Jelentés az Országos Rákhelyzetről című beszámolóban, mely az 1975-2005. közötti tendenciát vizsgálta. Bár a rákos halálozás már a 10 évvel ezelőtti első jelentés óta folyamatosan csökkenőben van, a kutatók szerint az idei riport újdonsága, hogy a rákos megbetegedéssel diagnosztizáltak száma is alacsonyabbnak bizonyult. “A minden ráktípusra vonatkozó előfordulás és halálozás csökkenése elsősorban három, a férfiak (tüdő-, prosztata- és vastag- és végbélrák), és két, a nők (emlő- és vastag- és végbélrák) körében leggyakoribb rák csökkenésének köszönhető. Emellett a nők körében is kiegyenlítődött a rákos halálozás aránya” – olvasható a jelentésben.

Az újonnan diagnosztizált esetek arány évente 0,8 százalékkal csökkent 1999-2005. közt mindkét nemre vonatkozóan, míg a rákos halálozás 1,8 százaléknyit csökkent 2005-re 2002-höz képest. “A halálozás folyamatos visszaesése jelzi a javuló megelőzést, és az időbeni felfedezést és kezelést” – állítja Otis Brawley, az Amerikai Ráktársaság vezető tisztviselője. Még mindig jelentősek azonban a különbségek az államok és a régiók között. A tüdőrák miatti halálozás tekintetében például Kaliforniában kétszer akkora a 2005-ös csökkenés, mint számos közép-nyugati és déli államban. A nőknél a tüdőrákos halálozás 13 államban emelkedett, és csak háromban csökkent 1996-2005. közt, ami a jelentés szerint további dohányzás elleni kampányt tesz szükségessé.#img1#

Abban a 13 államban, ahol a tüdőrák miatti halálozás nőtt, több felnőtt nő dohányzik, alacsony a közvetett adó, és sok helyi gazdaság hagyományosan a dohánytermesztésből és -előállításból él. “Megállapítottuk, hogy azokon a területeken, ahol a dohányzás és a dohány felhasználás a mindennapi élet része, a nők és a férfiak magas árat fizetnek, hiszen számos ráktípus előfordulása és a rákos halálozás is magasabb. Ez arra kell hogy ösztönözze az illetékeseket, hogy dohányzás ellenes programokat vessenek be” – mondta el Betsy Kohler, az Észak-Amerikai Központi Rákregiszterek Szövetségének (NAACCR) vezetője. Az Egyesült Államokban az összes rák miatti halálozás körülbelül 30 százalékáért a dohányzás okolható. Tíz dohányzás miatti rákos haláleset közül nyolc a tüdőrák miatt következik be, áll az amerikai tisztifőorvos jelentésében. Ugyanitt olvashatjuk, hogy a dohányzás okolható a szájüregi, a garat-, gége-, nyelőcső-, gyomor-, hólyag-, hasnyálmirigy-, máj-, vese- és méhnyakrákokért, valamint egyes leukémia típusokért. Az éves rákjelentés kedden jelent meg az Interneten, nyomtatásban pedig a december 2-i Journal of the National Cancer Institute-ben lesz megtalálható.