Egy koleszteringyógyszer 40 százalékkal csökkenti a trombózis kockázatát

A Jupiter névre keresztelt vizsgálat eredményei szerint a brit AstraZeneca által gyártott rosuvastatin legalább 40 százalékkal csökkentette a vénás trombózis kialakulásának esélyét, azonban más népszerű sztatinokat, mint az atorvastatin vagy a simvastatin, nem vizsgáltak. Ezek a gyógyszerek állnak harcban a világ milliárdos piacáért.

A vénás tromboembólia (VTE) nagyon gyakori, az előfordulása a kor előrehaladtával növekszik. A lábfájdalommal járó mélyvénás trombózis a VTE korai formája, míg a tüdőembólia a betegség gyakran halálos, előrehaladott megnyilvánulása, ezt egy, a tüdőkbe kerülő vérrög okozza.

“A VTE egy súlyos, néha végzetes esemény, amelynek költséges és kényelmetlen a kezelése” – mondta el Robert Glynn, a Brigham és Nőgyógyászati Kórház biostatisztikusa, a Harvard Egyetem Orvosi Karának docense, aki az Amerikai Kardiológusok Társasága éves gyűlésén, a floridai Orlandóban adta elő az eredményeket. “Amikor az orvos és a beteg megvitatja a sztatinkezelés indítását, a VTE megelőzése fontos szempont a szívinfarktus és a stroke megelőzése, továbbá a sztatinok ismert jótékony hatásai mellett.”

Paul Ridker, a Brigham és Nőgyógyászati Kórház orvosa, a Jupiter vizsgálat vezetője szerint: “a dolog klinikai vonatkozása egyszerű, a szívroham és a stroke kockázatának csökkentése mellett most már szilárd bizonyítékunk van arra, hogy az agresszív sztatinkezelés csökkenti az életet veszélyeztető vénás vérrögképződést. Szemben az olyan gyógyszerekkel, mint a warfarin vagy a heparin, itt nincs vérzésveszély, így az új adatok izgalmas előrelépést jelentenek a betegeink számára.”

A klinikai vizsgálatokat 17802 betegen végezték, valamennyien jó egészségnek örvendtek. “A nyomon követés ideje alatt a rosuvastatin csoportban 34, a placebó csoportban 60 esetben alakult ki VTE, ez 43 százalékos csökkenést jelent” – magyarázták a szerzők egy közleményben. “Hasonló kockázatcsökkenést észleltek azoknál az embereknél is, akiknél bizonyos kockázati tényezők áltak fenn a VTE-vel kapcsolatban: daganat, közelmúltbeni kórházi kezelés, műtét vagy sérülés. Mind a mélyvénás trombózis, mind a tüdőembólia kockázata csökkent.”

A szív-érrendszeri betegség a vezető halálok az Egyesült Államokban, évente 900 ezer életet követel. Az amerikai fogyasztóvédelmi csoport, a Public Citizen 2004 márciusában arra szólította fel az FDA-t (Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal), hogy vonja vissza a rosuvastatint a piacról, mivel “összefüggésbe hozható életveszélyes izomkárosodást és veseelégtelenséget okozó esetekkel”.