Dióval csökkenthető a szív-érrendszeri kockázat

”Azt már korábban is tudtuk, hogy a szívbarát étrend keretében fogyasztott dió csökkenti a koleszterinszintet” – magyarázta fogyasztásával Penny Kris-Etherton. ”Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy a dió melyik összetevőjének köszönhető ez a jótékony hatás. Kutatásunk más módokra is rávilágított, amelyek révén a dió és olajának összetevői javíthatják a szív egészségét.”

Randomizált, kontrollált kísérletükben a kutatók 15 magas koleszterinszinttel rendelkező résztvevőt részesítettek négy kezelés valamelyikében: az alanyok vagy 85 gramm egész diót, vagy 6 gramm héjat, vagy 34 gramm zsírmentes dióbelet, vagy 51 gramm dióolajat kaptak. A kutatók a kezelés előtt, majd 30 perccel, egy órával, két órával, négy órával és hat órával a kezelés után is megvizsgálták az alanyok biokémiai és fiziológiai válaszait. Később mindegyik résztvevő a további három kezelésben is részesült.

A Journal of Nutrition szaklap internetes kiadásában publikált eredmények azt mutatták, hogy a dió olajösszetevőjének egyszeri fogyasztása kedvezően hatott az erek egészségére. Az egész dió fogyasztása pedig abban segít, hogy a jó HDL koleszterin hatékonyabban el tudja távolítani a felesleges koleszterint a szervezetből.

”Kutatásunkból az derült ki, hogy a dióban lévő olaj fogyasztása után fenntartja a vérerek működését, ami nagyon fontos, mert a vérerek integritása a szív-érrendszeri betegségekben szenvedőkben gyakran leromlik” – foglalta össze az eredményeket Claire Berryman kutató. ”A dióolaj különösen hatékonyan védi az endoteliális sejtek működését, amelyek jelentős szerepet játszanak a szív-érrendszer egészségében.”

A kutatók elmondták, hogy valószínűleg a dióban lévő alfa-linolénsav, gamma-tokoferol és fitoszterolok megmagyarázzák a dióolajos kezelés jótékony hatásait.