A friss tanulmány szerint a gyors szemmozgásos alvásfázis (REM) alatt tapasztalható alvási rendellenesség azokhoz képest tekinthető ötszörös kockázati tényezőnek, akiknél egy rizikófaktor figyelhető meg, például az ingadozó észlelés vagy a hallucinációk. A REM-fázis alatti probléma oka a normális körülmények között bekövetkező izombénulás hiánya. Ez akár évtizedekkel a Lewy-testes időskori leépülés diagnosztizálása előtt is megtörténhet – nyilatkozták a szakértők, akik hozzátették, hogy a kórkép és az alvási zavar közötti összefüggés nem ilyen erős a nőknél.
”Miközben nem minden alvászavarral küszködőnél alakul ki később demencia, tény, hogy a Lewy-testes változattal diagnosztizált férfiak 75-80 százalékánál fennáll a rendellenesség” – fogalmazott Melissa Murray professzor, a Mayo Klinika idegtudományi szakértője. Jelen tudományos munka segíthet az időskori hanyatlás felismerésében, ami a kezelésnél is hatékony lehet. ”A demenciás betegek alvási zavarokra irányuló szűrése hozzájárulhat a Lewy-testes betegség és az Alzheimer-kór felismeréséhez” – jelentette ki Murray professzor. ”Olykor igen nehéz különbséget tenni e két állapot között, főleg korai stádiumban. De eredményeink szerint az Alzheimeres páciensek mindössze 2-3 százalékánál figyelhető meg ez az alvászavar” – tette hozzá.
A Lewy-testes demencia diagnózisa után a betegek gyógyszeres kezelésben részesülnek szellemi állapotuk javítására. A Mayo Klinika munkatársai Minnesotában és Floridában végeztek MRI-vizsgálatot 75 Lewy-testes demencia gyanújával kezelt beteg bevonásával. Az alacsony vagy magas valószínűséget mintavételi eljárással támasztották alá. A kutatók ellenőrizték, hogy a résztvevők beszámoltak-e korábban alvási zavarokról. Az adatok és a leletek alapján összefüggést kerestek a Lewy-testes demencia valószínűsége és az alvási rendellenességek között, s kiderült, hogy utóbbi jelentősen segíti előbbinek a megállapítását. Az is kiderült, hogy akiknél alacsony volt a Lewy-testes demencia valószínűsége, tehát nem szenvedtek alvási problémáktól, Alzheimer-kór jeleit mutatták.
”Minél pontosabb a diagnózis, annál hatékonyabban tudjuk kezelni a pácienseket. A Lewy-testes demenciával küszködő betegek, akiknek nincs Alzheimer-kórjuk, jobban reagálnak bizonyos gyógyszercsoportokra, mint az alzheimeresek” – mondta Murray professzor. Az eredményeket az Amerikai Neurológiai Akadémia éves ülésén mutatták be, San Diegóban.