Csökkentik a daganat kockázatát a sztatinok szívátültetett betegek esetén

A ”Szívelégtelenség” névre hallgató belgrádi tudományos kongresszuson elhangzó előadást azt taglalta, miként lehetne mérsékelni szívátültetett betegek esetén a daganatok kialakulásának kockázatát. A transzplantált betegek életük végéig immungyengítő gyógyszereket szednek, így a szervezet jóval kevésbé képes védekezni a rosszindulatú sejtekkel szemben. Emiatt ezen betegek körében jóval magasabb a bőrdaganatok, a vastagbélrák, a prosztatarák, és a limfóma (nyirokszöveti daganat) aránya.

A sztatinok régóta forgalomban lévő koleszterincsökkentő szerek, melyek hatására jellemző, hogy a koleszterin előállítását gátolják. Mindazonáltal felmerült, hogy a sejtek jelátviteli mechanizmusaiba beleavatkozva daganatellenes hatással is rendelkeznek. A Zürichi Kórház (Svájc) munkatársai szívtranszplantált betegek esetén tanulmányozták a sztatinok ilyen típusú aktivitását. Az 1985 és 2007 közötti időszakban 255 betegnél végeztek el sikeres átültetést. A statisztikai elemzés végpontja a daganat okozta halálozás, illetve a sikeres túlélés volt.

Dr. Frank Enseleit és munkatársai megállapították, hogy végeredményben összesen 108 betegnél (42 százalék) alakult ki rosszindulatú daganat, és a sztatin alkalmazása mintegy 65 százalékkal csökkentette a kockázatot. Nyolc évvel a transzplantáció után a sztatinos csoportban az életben lévő betegek 13 százalékánál, a sztatint nem szedő csoportban a betegek 34 százalékánál alakult ki tumor, és a tendencia tíz évvel, és tizenkét évvel később is jelen volt. A kutatók ajánlása szerint az adagolást hat hónappal a műtétet követően kell elkezdeni, és a betegek élete végéig szedni kell.