A metformin igen elterjedt, cukorbetegeknek adandó tabletta, melyről most Dr. David Margel (jelenleg: Rabin Orvosközpont, Izrael) és munkatársai azt bizonyították, hogy csökkenti a prosztatarákos betegek halálozási kockázatát. A vizsgálatban mintegy 4 ezer cukorbeteg férfi vett részt, akiknél prosztatarákot diagnosztizáltak. A metformint szedők (durván a vizsgálati csoport harmada) eredményeit más vércukorcsökkentő gyógyszert szedő egyénekhez hasonlítva jutottak arra a következtetésre, hogy a metformin túlélést fokozó hatással rendelkezik. A Journal of Clinical Oncology oldalain napvilágot látott tanulmány szerint ráadásul a hatás dózisfüggő, vagyis minél tovább szedi valaki, annál kisebb az esély, hogy a daganatos betegség halálosnak bizonyul.
A fejlett világban mind a cukorbetegség, mind a prosztatarák igen gyakori megbetegedésnek számít. Az Amerikai Ráktársaság becslései szerint 2013-ban 239 ezer új prosztatarákos esetet fognak diagnosztizálni, a halálesetek 29 ezerre tehetők. A cukorbetegek egyik leggyakoribb szájon át szedett szere a metformin, tavaly 61 millió receptet adtak ki csak az Egyesült Államokban. A négyéves utánkövetési idővel dolgozó vizsgálat szerint a metformin másfélszeresére növeli a túlélést, emellett 24 százalékkal csökkenti a daganat okozta halálozás arányát. Mindazonáltal az ok-okozati összefüggésre a tudósok nem világítottak rá.