A cukorbetegség egyik fontos kockázati tényezője, az inzulinrezisztencia olyan anyagcserezavar, amely akkor jelentkezik, ha a szervezet nem képes megfelelően feldolgozni az inzulint. Az Amerikai Szív Társaság adatai alapján az Egyesült Államokban a felnőttek 35 százaléka küzd ezzel a problémával. Annak érdekében, hogy a THC és az anyagcsere folyamtok közötti összefüggésre fény derüljön, a kutatók 4657 olyan felnőtt adatait gyűjtötték össze, akik korábban részt vettek egy országos egészségfelmérésen. Az alanyok közül 579-en fogyasztottak rendszeresen marihuánát, 1957-en éltek vele korábban, ám már abbahagyták, 2103-an pedig soha nem is próbálták ki.
A szakemberek valamennyiük inzulinszintjét, koleszterinszintjét, inzulinrezisztenciáját és derékméretét feljegyezték, és arra a megállapításra jutottak, hogy a marihuánafogyasztóknak éhgyomorra átlagosan 16 százalékkal alacsonyabb inzulinszintjük volt, és emellett az inzulinrezisztencia szintje is alacsonyabb volt 17 százalékkal. Továbbá az is kiderült, hogy a marihuána fogyasztók kisebb derékmérettel rendelkeztek, és magasabb volt a HDL-, azaz az úgynevezett jó koleszterin szintjük. Érdekes módon, a pozitív hatások csak azoknál jelentkeztek, akik a vizsgálat ideje alatt is marihuána fogyasztók voltak, a korábbi használóknál nem, ami arra utal, hogy a marihuána hatása az inzulinszintre, valamint az inzulinrezisztenciára is csak közvetlenül a használata után érvényesül.
Hogy ellenőrizzék az eredményeket, a kutatók egy újabb vizsgálatot is elvégeztek, mely során kizárták azokat, akiknél már diagnosztizálták a kettes típusú cukorbetegséget, ám – amint arról a kutatás vezető dr. Elizabeth Penner beszámolt – a fenti összefüggések ezek után is fennálltak. Az American Journal of Medicine című lapban megjelent tanulmány készítői úgy vélik, még további vizsgálatok szükségesek, hogy a THC-t az orvosok receptre írják fel a cukorbeteg, vagy egyéb anyagcserezavarral küzdő pácienseik számára, hiszen pontosan tisztában kell lenni azzal, milyen egyéb, eddig még nem ismert rövid- és hosszú távú hatásai vannak a marihuánának.