Csökken a daganatos halálozási arány

Rák – az egyik legfélelmetesebb betegség, mely a fejlett világban második helyen áll a halálokok tekintetében. Azonban az Egyesült Államokban a rákos halálozási arány jelentős csökkenést mutat, nemtől és etnikai hovatartozástól függetlenül. Az új diagnózisok száma szinte az összes ráktípusnál 1999 és 2006 között átlagosan 1 százalékkal esett, és az esés irama lassan még fokozódik is. Az orvosok szerint a jelenség az egyre újabb tudományos felfedezéseknek tudható be, midőn leírják, a betegség milyen sokféle módon kezdődik és alakul ki.

Dr. Alan G. Thorson, az Amerikai Ráktársaság elnöke rávilágít, hogy a daganatokban sajátos szabályozási zavarok alakulnak ki. Amint a sokféle zavarról egyre többet tudunk, egyre inkább meg tudjuk keresni a hiba forrását, és célzott terápiát tudunk alkalmazni. A daganatos megbetegedések és a halálozási arány csökkenése nem kis részben tulajdonítható a diagnosztikai eszközök és a kezelési eljárások fejlődésének.

Férfiakban csökkenés tapasztalható a rákos megbetegedési arányban a tüdő-, a prosztata-, és a vastagbélráknál, míg nőknél ez a vastagbél- és az emlőrák esetén mutatkozik meg. Ugyan az eddig fokozódó női tüdőráknál a tendencia nem fordult meg, de 2003 óta nem is fokozódik.

Egyszerű magyarázat nem adható a jelenségre, a hatásosabb diagnosztikus és kezelési módszerek mellett más faktorok is szerepet játszanak. Például a dohányzás kormányzati eszközökkel történő visszaszorítása alapvető a tüdőrákos megbetegedések csökkenésében, ugyanis a szövetségi törvények tiltják a közterületen való dohányzást.

A vastagbélrák a béltükrözéses szűréseknek köszönhetően szorult vissza, ugyanis a daganatos elfajulásra képes polipokat még idejekorán eltávolítják. Az emlőrákos betegek számának csökkenésében a mammográfiás szűrés játszik szerepet: a korábbi stádiumban felállított diagnózis nagyobb kezelési sikerrel kecsegtet. Ráadásul a menopauza utáni hormonpótló terápia elterjedtsége is befolyásolja az emlőrák kialakulását. A prosztata-specifikus antigén (PSA), mint szűrés bevezetése a prosztatarák arányának csökkenését vonta maga után.

Ráadásul a legújabb molekuláris és genetikai felfedezések újabb perspektívákat nyitnak a kezelés tekintetében. A daganatban való zavar pontos felismerése olyan célzott gyógyszerek alkalmazását teszi lehetővé, melyek az egészséges sejteket nem károsítják.

Az ember genetikájának megértése lehetővé teszi a megelőző módszerek fejlődését. A folyamat lassan odáig juthat, hogy előre meg lehet majd mondani, kiben, milyen daganat kialakulásának veszélye fokozott. A jövőben vakcinák kialakulása is szóba jön, mely védőoltás kivédi bizonyos daganatok kialakulásának esélyét. Sőt, a legjobb megelőzés az emberek saját felismerésén áll: bizonyos életmód-változtatásokkal csökkenthető egyes daganatok kialakulásának valószínűsége.