Csak pozitívan!

A Harvard Egyetem Orvosi Karának kutatásából az is kiderült, hogy az ilyen személyekben az artériák megkeményedéséért felelős trigliceridek szintje is alacsonyabb. Ennek egyik lehetséges magyarázata az lehet, hogy az optimisták általában egészségesebb testsúllyal rendelkeznek, és megfelelő étrendet követnek.

A kutatók 990 negyven és hetven év közötti személyt vizsgáltak telefonos interjúk és laborvizsgálatok segítségével. Az interjúk során a feltett kérdések alapján meghatározták a résztvevők optimizmusának szintjét. Az eredmények azt mutatták, hogy a magasabb optimizmus értékkel rendelkezőkben magasabb volt a szívbetegség ellen védelmet nyújtó HDL koleszterin szintje. Az optimizmus skálán tapasztalt minden ötpontos emelkedéssel egy milligramm per deciliterrel nőtt a HDL szintje. A kutatók szerint ez a HDL-szint növekedés a szívbetegség kockázata három százalékos csökkenésének felel meg. Összehasonlításképpen, a rendszeres testmozgás hat százalékkal mérsékli a szívbetegség kialakulásának kockázatát. Az optimizmus és a teljes koleszterinszint, illetve a kártékony LDL koleszterin szintje között azonban nem mutattak ki közvetlen összefüggést.

Julia Boeh, a kutatás vezetője így összegezte az eredményeket: ”Újabb bizonyíték utal arra, hogy lelki és testi egészségünk kölcsönhatásban áll egymással, és a pozitív világlátás kézzelfogható hatást gyakorolhat egészségi állapotunkra.”