Újabb etikai vita van kibontakozóban Nagy-Britanniában az egészségügyi szolgáltatások racionalizációjával kapcsolatban. Egy ismert orvos-etikus nyilatkozatában közölte: a májátültetéseket elsősorban olyan betegeken kellene végrehajtani, akik nem isznak túl sok alkoholt. A betegszövetségek hevesen ellenzik a felvetést.
A londoni egészségügyi minisztérium aktuális adataiból kitűnik, a májtranszplantációk száma az alkoholt fogyasztó betegek számára az utóbbi 10 évben 60 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor egyre több brit beteg vár donormájra.
Alan Johnson egészségügyi miniszter szerint 2008 decemberében Nagy-Britanniában 325 beteg várt donormájra. Tíz évvel ezelőtt ez a szám 180 volt. Az egészségügyi minisztérium szerint 2007 márciusa és 2008 márciusa között a brit állami egészségügyi szolgálatban (National Health Service) 623 májat transzplantáltak. Ezekből 151 donorszervet olyan beteg számára biztosították, akiknek alkoholfogyasztását kezelőorvosuk „veszélyesnek” minősítette. Így a transzplantáció 23 százalékát alkoholproblémás betegek kapták. Néhány évvel ezelőtt ez csak 14 százalék volt.
A brit orvosszövetség (British Medical Association) etikai kérdésekben illetékes munkatársa szerint a brit orvosoknak „joga és kötelessége” mérlegelni, hogy mely betegek kapjanak donormájat és melyek nem. „Az orvosoknak joguk van egy transzplantációt egy beteg számára elutasítani, ha az nem kész vagy nem képes arra, hogy az ivást abbahagyja.”
A betegszövetségek az etikus nyilatkozatát „felelőtlennek” nevezték, mert elvileg „minden betegnek joga van orvosi kezelésre” – mondta a Patients Association szóvivője.