A hajkiegyenesítők rákot okoznak?
Számos korábbi kutatás felvetette, hogy a hajfestékek különböző típusú rákokat okozhatnak, de ezek a feltételezéseket nem támasztották alá meggyőző bizonyítékokkal. A szóban forgó tanulmány az
Számos korábbi kutatás felvetette, hogy a hajfestékek különböző típusú rákokat okozhatnak, de ezek a feltételezéseket nem támasztották alá meggyőző bizonyítékokkal. A szóban forgó tanulmány az
A szerdai Nemzetközi Rákellenes Nap előtt kiadott jelentés szerint 2008-ban világszerte több, mint 12 millió új daganatos beteget diagnosztizáltak, amelyek 7,6 millió ember halálát okozták.
Még a stresszt is aggasztóbbnak találták, mint a potenciálisan halálos rákot, amelyet a nők csupán két százaléka jelölte meg a legfélelmetesebb egészségügyi veszélyként – derült
Néhány országban, például Dániában gyakori a hererák, és más, férfi nemi szervrendszert érintő rendellenesség, mint az ondóban kevés spermium, illetve a veleszületett nemi szervi zavarok.
Elmondták, hogy a kutatás eredményei, amelyek a következő hónapban kerülnek bemutatásra az Amerikai Klinikai Onkológiai Közösség találkozóján, sok bajtól kímélhetik meg a nőket és orvosokat,
A daganatos betegségek terápiában alkalmazott kemoterápiás kezelés következtében igen gyakran előfordul, hogy a szervezetben a fertőzésekkel szembeni védekezésért felelős fehérvérsejtek száma nagymértékben lecsökken. A kemoterápia
Dr. Andrew T. Chan munkatársaival az aszpirin egyéb kedvező hatásait vizsgálva felfedezték, hogy a gyógyszer a vastag- és végbélrákok (colorectalis rákok) kialakulásának esélyét csökkenteni tudja.
A fogorvosok az onkológusokkal együtt röntgenfelvételek segítségével azonosítják az ilyen szereket szedő páciensek csontjainak szellemképes, „láthatatlan üregeit”, amelyek azt jelzik, hogy az állkapocs csont nem
A legújabb kutatások tanulsága szerint a szennyvíztisztításra használt anyagok és a mindennapi kozmetikumok interakciójából karcinogén anyagok alakulhatnak ki. Ezek az anyagok, a nitrozaminok végül az
A hatékony szűrés felső korhatáráról azóta vitatkoznak, amióta 40 évvel ezelőtt elindultak Európában a méhnyakrák-szűrő programok. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a normál keneteredményekkel rendelkező