Brokkolival a rák ellen

A megelőzést célzó preklinikai vizsgálatok szerint a szulforafán szelektív módon pusztítja a daganatos sejteket, de nem károsítja az ép prosztatasejteket. A szer alkalmazása főként az említett prosztatarák, illetve emlőrák esetén jön szóba. A szulforafán nagy mennyiségben főként a brokkoliban, és más kelbimbófélékben van jelen. Hatására jellemző, hogy gátolja a hiszton deacetiláz (HDAC) nevű enzim működését, mely egy igen ígéretes területe a rákos betegségek gyógyításának. A HDAC alapvető szabályozó hatását a DNS-en fejti ki, ezáltal befolyásolva azt, hogy mely gének fejeződjenek ki, melyek pedig ne.

A daganatellenes gyógyszerek legfőbb problémája a szelektivitás: a szer úgy károsítsa a daganatos sejteket, hogy az egészségek emellett ne pusztuljanak el. Dr. Emily Ho és munkatársai szerint az említett fitovegyület ezen feltételeknek megfelel, emiatt a megelőzésben is sikerrel lehetne alkalmazni. A HDAC-gátlók hatására jellemző, hogy úgy állítja le a szabályozatlan sejtosztódást, hogy bekapcsolja a gátolt géneket, ezáltal normalizálva a sejt működését.

A Molecular Nutrition and Food Research oldalain megjelent tanulmány egyike a munkacsoport számos eredményének, mely a szulforafán biológiai hatásait taglalja. Egy korábbi állatkísérletben szulfofaránt tartalmazó étrend gátolta a prosztatarák növekedését. Az új vizsgálat viszont azt bizonyítja, hogy a vegyület szelektív módon támadja a prosztatában lévő jóindulatú és rosszindulatú daganatsejteket, ugyanakkor nem káros az egészséges szövetállományra. Emiatt az anyag mindenképp alkalmas a következő fázisba való továbblépésre, a klinikai vizsgálatok végzésére. A vizsgálat azt is bizonyítja, hogy szulforafántartalmú ételek nagy dózisban való fogyasztása nem rendelkezik toxikus hatással.