A kutatók igen bizakodóak, azonban a Gene Therapy oldalain bemutatott módszer egyelőre még csak kísérletes körülmények között működik, a gyakorlati felhasználás még várat magára. A daganatellenes küzdelem során az immunrendszer erősítésére régóta történnek próbálkozások, például ezen célt szolgálhatják az új védőoltások. A szóban forgó kutatás a dendritikus sejteknek nevezett immunelemekre koncentrált.
Az immunrendszer a sejtek felszínén azonosítja az ott lévő makromolekulákat, és az antigének felismerése határozza meg, hogy a szervezet a sejtet sajátnak értékeli, avagy megsemmisítendőnek ítéli. Korábbi kutatások során megkísérelték betegek véréből kinyerni a dendritikus sejteket – mérsékelt sikerrel. Dr. Paul Fairchild és munkatársai egy újfajta őssejt-technológiát vezettek be, a dendritikus sejteket a beteg saját bőrének felhasználásával nyerték. Az így előállított sejteket arra késztették, hogy azokat a sejteket támadják meg, melyeken jelen van a Melan A nevű molekula – ez pedig a bőr rosszindulatú festéksejtes daganatára, a melanómára jellemző.
A dendritikus sejtek képesek aktiválni az immunrendszer mindkét fő alkotóelemét: az antitesttermelő sejteket, illetve azokat az elemeket, melyek más sejtek (jelen esetben a daganatsejtek) elpusztításán munkálkodnak. Vagyis a beteg saját immunrendszerét fordítják a daganat ellen. Mindazonáltal az új módszer további tesztelésre szorul, elsődlegesen a biztonságos felhasználás, illetve a költségigény kérdéses. Amennyiben a vizsgálatok sikeresen zárulnak, felmerülhet az eljárás klinikai felhasználása.