Az MP3-lejátszó megölhet!

A vasárnap közzétett tanulmány eredményei szerint a neodímium, az MP3-lejátszók fejhallgatójában lévő mágneses anyag, gátolhatja ezen eszközök megfelelő működését, ami súlyos kockázatot jelenthet azokra a betegekre nézve, akik e berendezésekre bízzák az életüket.

„A fejhallgató behatása a defibrillátorra ideiglenesen működésképtelenné teheti a defibrillátort” – közölte William Maisel, a tanulmány vezető szerzője, a bostoni Beth Israel Orvosi Központ Orvosi Eszközök Biztonsági Intézetének igazgatója.

Az Amerikai Szív Társaság (American Heart Association) konferenciáján bemutatott tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a megfelelő működés érdekében a népszerű MP3-lejátszókhoz járó fejhallgatókat legalább 3 centiméter távolságra kell elhelyezni a beültetett orvosi berendezésektől. A kutatók szerint az elektromos szíveszközöket használó betegeknek nem szabad az MP3-lejátszó fejhallgatóját a felső zsebükbe tenni vagy a mellükön keresztbe lógatni.#img1#

„A beültetett defibrillátorral rendelkező betegek családtagjainak vagy barátainak pedig nem szabad fejhallgatóval a fülükben ráhajtani a fejüket a beteg elektromos eszköze fölé.”

Maisel és csapata azt is meghatározta, hogy a kutatások nem mutattak ki káros hatásokat a pacemakerekre és a defibrillátorokra más hordozható elektromos eszközök, például iPodok, Bluetooth headsetek, elektromos takarók vagy repülőtéri kézi fémdetektorok használata következtében.