A kutatók 1200 hatvanöt éves vagy annál idősebb nyugdíjast hívtak fel telefonon, hogy alvási szokásaikról érdeklődjenek. Az eredményekből kiderült, hogy a megkérdezettek közel fele átlagosan 7,5 órát alszik éjjelente, este 23.00 és reggel 7.30 között. Emellett a megkérdezettek 75 százaléka több mint 6,75 órát alszik naponta, és csupán a fennmaradó egynegyed nyilatkozott úgy, hogy 6,7 óránál kevesebbet alszik. Ez azért is fontos információ, mert az egyén szempontjából az alvás minősége sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint az életkor. Az időskori nappali aluszékonyság is inkább a szedett gyógyszerek mellékhatásaihoz, illetve a rossz éjszaki alváshoz köthető, mintsem a korhoz.
Timothy Monk, a Pittsburgh Egyetem és Orvosi Központ pszichiáter professzora szerint az eredmények azt sugallják, hogy az idősek többsége jobban alszik, mint azt gondolták. ”Az a sztereotípia, miszerint a nyugdíjasok este nyolckor mennek lefeküdni és indokolatlanul aluszékonyak napközben, elég pontatlan. Ez arra utal, hogy a mai 60-asok valójában az új 40-esek” – fűzte hozzá a kutató.
A szakemberek szerint bár valóban előfordul, hogy valaki nyugdíjas korában rosszabbul alszik és napközben aluszékonyabb, az ilyesmi hátterében valamilyen betegség, vagy egy gyógyszer mellékhatása állhat, amit érdemes kivizsgáltatni.
A tanulmány a Healthy Aging and Clinical Care in the Elderly oldalain jelent meg.