Az E-vitamin nincs hatással a szívelégtelenségre

A Circulation: Heart Failure című lapban megjelent tanulmány azokat a korábbi vizsgálatokat cáfolja meg, melyek szerint a vitamin hatására nő a szívelégtelenség esélye. Ugyanakkor ezek a korábbi vizsgálatok csak olyan nőket figyeltek meg, akik már amúgy is valamilyen szívbetegségben vagy cukorbetegségben szenvedtek, netán átestek már szívrohamon.

Az E-vitamint antioxidáns hatása miatt a szív egészségének javítása céljából szokták javasolni. A mostani vizsgálat során Chae és munkatársai közel 40 000 nő adatait nézték át, akik egy része kétnaponta 600 nemzetközi egységnyi vitamint, másik része ugyanennyi placebóbót kapott. Az alanyokat egy évtizeden át követték nyomon, ami alatt összesen 220 esetben fordult elő szívelégtelenség, ám összességében az E-vitamin semmit nem befolyásolt ezen.

Ugyanakkor egy másik alcsoportot is figyelemmel követtek a szakemberek, akik egy bizonyos szívbetegségben, az úgynevezett diasztolés szívelégtelenségben szenvedtek. Itt viszont a vitamin hatására 41 százalékkal csökkent a betegség kockázata.

A szakemberek egyet értettek abban, hogy összességében szükségtelen az E-vitamin pótlás alkalmazása, akik el akarják kerülni a szívbetegségeket, inkább mozogjanak, tartsák egészséges szinten a vérnyomásukat és koleszterinszintjüket, szabaduljanak meg súlyfeleslegüktől és semmiképpen ne dohányozzanak.