„Az adatok azt jelzik, hogy az E vitamint szedő nőknél 21 százalékkal kisebb a vérrögök kialakulásának esélye” – áll az Amerikai Szív Szövetség nyilatkozatában. A szakmai szervezet legújabb kutatási eredményeit saját lapjában, a Circulation című folyóiratban tette közzé. Az Amerikai Szív Szövetség általában nem ajánlja az antioxidáns vitaminok, például az E vitamin, szedését a szív és érrendszeri betegségek – mint pl. a vérrögképződés – megelőzése.
„Ez egy nagyon izgalmas és érdekes kutatási eredmény, de egyelőre nem gondolom, hogy megfeleően bizonyított” – mondta Dr. Robert Glynn, a Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársa. Glynn és kollégái a vizsgálatban 39,876 45 éven felüli nő adatait értékelték, akik részt vettek a Női Egészség Vizsgálatban. A résztvevők 600 nemzetközi egységnek megfelelő E vitamint vagy placebót (hatóanyag nélküli készítmény) szedtek. A hölgyeket arra kérték, hogy tíz éven keresztül másnaponta vegyenek be egy tablettát anélkül, hogy tudták volna, hogy E vitamint vagy placebót szednek.
„A 10 éves vizsgálat alatt 482 nőnél – 213 az E vitamint szedő csoportból és 269 a placebó csoportból – jegyezték föl, hogy vénás tromboembóliája volt, ezt az orvosi zárójelentések is alátámasztották.” – áll a közleményben. „Ebben a vizsgálatban a vénás tromboembólia sokkal gyakrabban fordult elő, mint az infarktus és majdnem olyan gyakran, mint a szélütés. Az emberek nem is gondolják, hogy milyen gyakori betegség.” – mondta Glynn. A keletkező vérrögök akár halálosak is lehetnek, ha elzárják a tüdő, a szív vagy az agy vérellátását.
A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az E-vitamin azoknál a nőknél volt a leghatékonyabb, akik genetikailag hajlamosak a vérrög képződésre. Az eredményektől függetlenül az Amerikai Szív Szövetség legújabb iránymutatója szerint az olyan antioxidánsok, mint az E és C vitaminok illetve a béta-karotin, nem alkalmas a nőkben a szív és érrendszeri betegségek megelőzésére. „Egy korábbi nagy, placebó-kontrollált, randomizált vizsgálat szerint az E vitamin nem bizonyult hasznosnak a szívbetegségek szempontjából” – állítja a szervezet. Az ellentmondásos eredmények további vizsgálatok szükségességét vetik fel.