Az antipszichotikumok növelhetik a szívinfarktus kockázatát

A demenciában szenvedő idős betegeknek gyakran írnak fel antpszichotikumokat az izgatottság, hallucinációk és agresszió kezelésére. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy ezen szerek használata összefügghet az agyvérzésből és más okból adódó halálozásokkal. Eddig azonban nem vizsgálták túl sokat az időseknél alkalmazott antipszichotikumok és a szívinfarktus összefüggését, jegyezte meg a kutatás vezetője, Dr. Antoine Pariente, a francia Bordeaux  Segalen Egyetemről.

Közel 11 000 beteget vizsgáltak a 65 év feletti korosztályból Quebecben, akiket kolineszteráz-gátlókkal kezeltek és antipszichotikumokat is szedtek. A kezelés megkezdésétől számított egy éven belül a betegek 1,3 százaléka infarktust kapott. Az első 30 napra vetítve 2,19 százalékkal magasabb lett az arány azokhoz képest, akik nem kaptak pszichózis elleni szereket. ”Eredményeink azt mutatják, hogy ezeknek a gyógyszereknek a használata összefügg a szívinfarktus kockázatának enyhe emelkedésével” – foglalták össze a szerzők. ”A kockázat a kezelés elején tűnik a legnagyobbnak, az első egy hónapban tetőzik.” A kutatás anyaga az Archives of Internal Medicine című folyóirat online kiadásában jelent meg.

”Mivel ezeket a gyógyszereket gyakran alkalmazzák a demens betegeknél, az infarktus esélyének növekedése komoly közegészségügyi problémákat okozhat. Fontos közzétenni a kockázattal kapcsolatos információkat, továbbá szoros megfigyelés alá vonni a betegeket a kezelés első heteiben” – mondták el a szerzők.

További kutatások szükségesek annak felderítésére, hogy az antipszichotikumok miért emelik a szívinfarktus esélyét a demens betegeknél, írta kapcsolódó cikkében Dr. Sudeep Gill és Dr. Dallas Seitz, az ontariói Queen’s University tudósai . ”Addig is, kevesebb antipszichotikumot kellene felírni a demens betegeknek, helyette más létező módszerekkel, környezeti- és viselkedésterápiákkal kellene gondoskodni a biztonságukról és az elfoglaltságukról” – javasolták. Bár a kutatás összefüggést talált az antipszichotikumok és a szívinfarktus kockázata között, az ok-okozati viszonyt nem igazolta.