Az antiderpesszáns növelheti a szívbetegség kockázatát

Az Emory Egyetem kutatása azt mutatta, hogy az antidepresszánsok szedése az agy vérellátását biztosító nyaki artéria szűkületének 5 százalékos növekedésével hozhatók összefüggésbe.

A kutatásban részt nem vevő szakértők azonban azt állítják, hogy az eredmények nem mutatnak ok-okozati összefüggést az antidepresszánsok és a szívpanaszok között, és az is elképzelhető, hogy maga a depresszió növeli a szív-érrendszeri rendellenességek kockázatát.

Gregg C. Fonarow, a Kaliforniai Egyetem kardiológus professzora úgy véli, mivel az eredmények egyelőre előzetesnek minősülnek, a betegeknek a kutatásra hivatkozva semmi esetre sem szabad felhagyniuk az antidepresszánsok szedésével.

A tanulmány eredményeit a hétvégén tették közzé az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának New Orleans-i konferenciáján. A kutatás során Dr. Amit Shah, az Emory Egyetem munkatársa kollégáival 513 középkorú férfi iker adatait vizsgálta. A férfiak 16 százaléka antidepresszánst szedett, közülük 60 százalék szelektív szerotoninvisszavétel-gátlókat, a többi más típusú antidepresszánsokat.

Az antidepresszánsok a vérerekre gyakorolt hatásának vizsgálata érdekében a kutatók a nyaki artéria intima media vastagságát mérték. Az eredmények azt mutatták, hogy az ikerpár azon tagja, amelyik antidepresszánst szedett, a nyaki artéria nagyobb intima media vastagságával rendelkezett, mint gyógyszert nem szedő ikertestvére. Az eredmények az antidepresszáns típusától függetlenül igaznak bizonyultak.

”Egyértelmű összefüggés mutatható ki a megnövekedett intima media vastagság és az antidepresszáns szedése között, és ez a trend még erősebb, ha olyan embereket vizsgálunk, akik rendszeresen szedik ezeket a gyógyszereket, és súlyosabb depresszióban szenvednek” – nyilatkozta Shah. ”Mivel maga a depresszió és a nyaki artéria megvastagodása között nem találtunk összefüggést, ez is alátámasztja, hogy valószínűbb, hogy az antidepresszáns állhat az adott összefüggés hátterében.”