Az alkohol és a melldaganat kapcsolata

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

Egy új tanulmány alapján kiderült, azok a fiatal nők, akik alkoholt fogyasztanak nagyobb kockázattal kell számoljanak, mint a szeszes italoktól tartózkodó társaik, hogy mellükben elváltozások alakulhatnak ki. Ezekben az esetekben jobbára jóindulatú daganatok, ciszták, illetve csomók keletkeznek az emlőben, amelyek inkább kényelmetlenek, mint veszélyesek, de bizonyos esetekben ezek is képesek súlyos betegségeket okozni, vagy a legrosszabb esetben, akár elrákosodni is.

A Harvard Orvostudományi Karán 6900 16-23 éves korú nő körében végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, azoknál, akik egy hét 6, vagy akár 7 napján is fogyasztottak alkoholt, 5-ször akkora eséllyel alakult ki a mellükben valamilyen – jóindulatú – elváltozás.

A korábbi hasonló témában történt kutatások eddig csak az érintett nők, évekkel későbbi visszaemlékezései alapján tudtak következtetni arra, a fiatalon követett életmód, milyen módon befolyásolhatja a mellet érintő elváltozások és tünetek kialakulását.

Ez az új kutatómunka volt az első, amely közvetlenül, fiatal korban vizsgálta a tinilányok életmódját, majd követte állapotuk változásait évekkel később is, miután felnőttkorúakká váltak. Az egyelőre tisztázatlan, miért bírhat az alkohol ilyen hatással, de a kutatók jelenleg azt tartják egy lehetséges magyarázatnak a jelenségre, hogy az alkohol ösztrogénre gyakorolt hatása indít el szövetburjánzást a női mellben.