Az agyvérzés a legfélelmetesebb betegség

Az „Éljen 140/90 alatt!” mozgalom folytatásaként a Magyar Hypertonia Társaság és a Novartis Hungária Kft. szervezésében, a Magyar Stroke Társasággal együttműködve útjára indult a „Tudatos Törődés” program. A kezdeményezés keretében a szervezők idén a magasvérnyomás-betegség megfelelő kezelésén keresztül a stroke (szélütés) megelőzésének gyakorlati megvalósítására helyezik a hangsúlyt, melyet a tavaly végzett felmérés adatai is jelentősen indokolnak.

A kezeletlen magasvérnyomás-betegség csaknem négyszeresére emeli az agyi katasztrófa vagy stroke kialakulásának veszélyét, másfelől viszont az összes agyvérzés közel 70 százaléka megelőzhető lenne a vérnyomás normalizálásával.

Az „Éljen 140/90 alatt!” mozgalom 2009-es „Törődés Napja” programja során a Magyar Hypertonia Társaság azt vizsgálta, hogy a hipertónia mellett más társbetegséggel is rendelkező betegek kezelésekor a kezelőorvos milyen kockázati csoportba sorolja a páciensét.

a Magyar Hypertonia Társaság felmérésben 28.353 hipertóniás beteg adatait áttekintve arra a következtetésre jutottak, hogy a magas vérnyomás-betegség mellett az esetek 75 százalékában szerepel egyéb társbetegség is, amelyek közül a leggyakoribb a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés (37,92%), cukorbetegség (30,48%) vagy a metabolikus szindróma (19,93%) (azaz az elhízás, emelkedett koleszterinszint, magas vérnyomás, emelkedett vércukorszint együttes megjelenése). Ugyanakkor a legjellemzőbb társbetegségek mellett, az esetek 18,01 százalékában fordulnak elő cerebrovaszkuláris, vagyis az agy ereit érintő betegségek.

Ezen adatokat figyelembe véve döntött úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy 2009 őszén a stroke megelőzését helyezi Tudatos Törődés elnevezésű figyelemfelkeltő programjának középpontjába, amely ekkor elsősorban az orvosok szakmai képzésére helyezte a hangsúlyt.

Ugyanakkor, ha a betegek oldaláról is megvizsgáljuk a kérdést, akkor egy 2007-es lakossági felmérés azt mutatja, hogy az agyvérzés a magasvérnyomás-betegség „leginkább félt szövődménye” (összehasonlításként: a szívinfarktus kb. 20 százalékos említést ért el.) Az érintettek félelme sajnos egyáltalán nem alaptalan, ugyanis a stroke-ot túlélő betegeknek csupán csak 10, míg a nem halálos kimenetelű szívkoszorúér problémákon túlesettek 70-80 százaléka képes a normális életvitelre. A stroke betegek 13-25 százaléka egy hónapon belül meghal, a túlélők 12 százaléka pedig a betegség után 1 évvel is intézeti ápolásra szorul. Az agyérbetegségek 60 százalékban maradandó károsodással járnak, és 20 százalékban elbutulást okoznak, mindeközben a stroke betegek 72 százaléka hipertóniás.

Természetesen a megoldás is adott, ugyanis ha az átlag vérnyomást 2 Hgmm-rel csökkentjük, a stroke okozta halálozás kockázata 10 százalékkal csökken, a megfelelő célvérnyomás-érték elérésével pedig akár a felére is csökkenthető a szövődmények és a halálozás esélye. Ezért fontos tehát a megfelelő cél-vérnyomásérték kitűzése, amit minden esetben a szervek károsodása, illetve a társbetegségek figyelembevételével kell elérni.

A program következő lépéseinek célja, hogy az immár igazoltan meglévő elméleti tudás a mindennapi életben is megjelenjen. Cél, hogy betegtájékoztató anyagok rendszere segítségével tudatosítsák az orvos-beteg, az asszisztens-beteg együttműködés fontosságát és szükségességét, azaz megvalósuljon a magasvérnyomás-betegségben érintettekkel történő „tudatos törődés”.

A program mostani szakaszában a betegtájékoztató eszközök tudatosan egymásra épülnek: a Rendelői plakát célja a figyelemfelkeltés a téma iránt, illetve a helyes és helytelen beteg utak bemutatása, a stroke kockázatbecslő és tájékoztató valamint a betegedukációs orvosi mappa a rizikóbecslő alapján az érintett beteget edukálni tudja az a stroke megelőzésének jelentőségéről. A Betegtájékoztatók és vérnyomásnapló az edukáció után az orvos átadja a betegnek emlékeztetőként, otthoni tovább olvasásra. Ezen tudják nyomon követni a vérnyomásértékek alakulását is.

Természetesen a szakmai munka is zajlik, az elmúlt alkalommal bemutatott Tudatos Törődés Orvospályázaton összesen 72 pályázó orvos nyert támogatást, a fődíjas és a 3 kiemelt nyertes pedig a Társaság tavaly decemberi kongresszusán vehette át a díjakat.

Ezúttal a Magyar Hypertonia Társaság „Tudatos Törődés Asszisztens” pályázatot hirdet, amely során a doktorok szakmai segítségével dolgozatot nyújthatnak be, melyben elindíthatnak egy hipertóniás betegekre fókuszáló, „Tudatos Törődés” gondozási tervet.