A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Noha az idősek és a nők között gyakrabban fordul elő, legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve, az előbbiek közül minden harmadiknak, az utóbbiak esetében pedig minden ötödiknek van valamilyen vesebetegsége. Évente milliók halnak meg a betegség okozta szövődményekben: az előrejelzések szerint 2040-re a krónikus veseelégtelenség lesz az 5. leggyakoribb halálozási ok világszerte.
A legtöbb ember tisztában van vele, hogy a veséink legfontosabb feladata a felhalmozódott salakanyagok, és felesleges a folyadék kiválasztása, amelyek a vizelettel együtt távoznak a szervezetből, a megtisztított vér pedig visszajut a keringésbe. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a vesék által termelt hormonok számos egyéb funkciót is ellátnak, például segítenek a vérnyomás szabályzásában, a vörösvértest termelésben, illetve támogatják a kalcium anyagcserét, amely fontos szerepet tölt be a csontok egészségében.
A veseelégtelenség, vagy vesebetegség akkor alakul ki, amikor a vesék már nem tudják megfelelően ellátni ezen feladataikat, ezért működésük beszűkül. Ez a funkciócsökkenés azonban különböző mértékű és változó ütemű lehet, ami nagyban meghatározza a betegség kimenetelét és hatását az érintett mindennapi életére.
Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amelyek segítenek a kór korai felismerésében és a kezelés mielőbbi megkezdésében, hogy a beteg minél jobb életminőségben, minél tovább együtt tudjon élni a betegséggel.
- A korai krónikus vesebetegségnek nincsenek jelei vagy tünetei
Sajnos a korai krónikus vesebetegség legtöbbször tünetmentes egészen a későbbi stádiumokig, illetve komolyabb szövődményekig, így ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk érdemes mielőbb orvoshoz fordulni: viszkető, száraz bőr, étvágytalanság, hányinger, indokolatlan fogyás, fáradtság, illetve a vizelet mennyiségének eltérése a megszokottól.
A későbbi szakaszokban a tünetek között jelentkezik még a folyadékvisszatartás következtében kialakuló ödéma a lábban és lábszáron, a légszomj, az izomgörcsök, az alvási problémák, illetve a kellemetlen szájszag.
- A krónikus vesebetegség általában nem múlik el
A gyorsan, akár néhány óra vagy nap alatt kialakuló vesebetegséget akut vesebetegségnek nevezzük. Ilyenkor, ha azonnal megmegkezdődik a kórházi kezelés, és nincs más súlyos egészségügyi probléma, a veseműködés akár teljesen helyreállítható.
Ha azonban a veseműködés visszafordíthatatlanul károsodik, krónikus vesebetegségről beszélünk. Ebben az esetben a megfelelő kezeléssel betegség romlása lassítható és a tünetek enyhíthetőek.
- A vesebetegség kezelhető – minél korábban diagnosztizálják, annál nagyobb az esély a hatékony kezelésre
A kezelés kialakítása a betegség stádiumától függ, a főbb terápiás eljárások a következők:
- életmódbeli változtatások – az egészség megőrzése érdekében, többek között az alkohol és cigaretta elhagyása, sófogyasztás visszaszorítása, egészséges étkezés, és túlsúly leadása, rendszeres mozgás, és a nem vényköteles gyógyszerek túlzott fogyasztásának kerülése ajánlott.
- gyógyszer – a krónikus vesebetegségre már elérhetőek gyógyszeres terápiák és az ajánlások is azt javasolják, hogy érdemes olyan kezelést választani, mely bizonyítékokon alapul a vesebetegség progressziójának késleltetésében. Továbbá érdemes kezelni a magas vérnyomást, a diabéteszt, vagy a magas koleszterinszintet is, mely a krónikus vesebetegség kiváltásának okai között szerepel, mivel segíthet a tünetek enyhítésében és a betegség előrehaladásának lassításában.
- dialízis – művese vagy vesepótló kezelés, amellyel megtisztítják a vért a felhalmozódott méreganyagoktól, erre előrehaladott krónikus vesebetegség esetén van szükség.
- veseátültetés – szintén erre előrehaladott stádiumban alkalmazzák.
- A vesebetegség szűrése vér- és vizeletvizsgálattal történik
A rendszeres szűrővizsgálatnak kiemelt szerepe van, különösen a magas kockázatú csoportokban, például cukorbetegeknél vagy magas vérnyomásban szenvedőknél.
A krónikus vesebetegség korai felismerése meghatározó a betegség hosszú távú kimenetele szempontjából, a diagnózis felállításához elegendő lehet egy egyszerű vérvétel, valamint egy vizeletvizsgálat. Ezeket a házorvosnál elérhető nagylabor vizsgálat keretében lehet kérni és mindenki számára javasolt évente megismételni.
- A kezeletlen vesebetegség következtében a vesék végleg leállhatnak
Ha nem kezelik, a krónikus vesebetegség súlyos egészségügyi problémákhoz, például szívbetegségekhez és stroke-hoz vezethet. Amennyiben a vesék teljesen leállnak, a szervezetben felhalmozódik a víz és a salakanyag és urémia alakul ki, ami akár halálos is lehet, ha a beteg nem kap azonnal dialízist, vagy nem történik veseátültetés.