A vörös húsok növelik az emlőrák kockázatát?

A kutatók egy 1989-ben indított, mintegy 91 ezer ápolónő részvételével zajló vizsgálat adatainak egy részét elemezték. A vizsgálat kezdetekor a nők mind 40 évnél fiatalabbak voltak, és 1991 és 2003 között mintegy ezer nőnél alakult ki emlőrák. A kutatás mintegy tíz éve alatt a résztvevők többször is töltöttek ki táplálkozási kérdőívet, amelyen a kutatók kb. 130-féle élelmiszer fogyasztásának szokásaira kérdeztek rá.

Az eredmények elemzése azt mutatta, hogy a vörös húsok fogyasztása növeli bizonyos fajta emlőrákok kialakulásának valószínűségét. A kutatást vezető Dr. Eunyoung Cho szerint azok körében, akik legalább napi egy adag vörös húst fogyasztanak, a hormonszenzitív emlőrákok gyakorisága mintegy 97 százalékkal nagyobb (azaz közel duplája), mint azoknál, akik csak heti háromszor egy adag húst esznek meg. (Egy adagnak számít kb. 10 dkg sertés vagy marhahús).

Cho szerint azt a következtetés levonni, hogy a vörös húsok fogyasztása emlőrákhoz vezet, talán korai még levonni, de azt már nem tartja elhamarkodottnak, hogy azt javasolja a nőknek, hogy csökkentsék a vörös hús bevitelét. ‘Nem sok olyan tényező van, amivel az emlőrák kialakulásanak valószínűségét csökkenthetjük, és az is ismert, hogy a vörös hús vastagbéldaganatot okoz’- érvelt a szakember. Az is ismert, hogy az elhízás is emeli a mellrák kockázatát, így közvetve is érdemesnek tűnik a húsfogyasztás visszafogása.