A vérátömlesztés rákot okoz?

A kutatás, melyben 350,000 vérátömlesztésen átesett embert vizsgáltak meg, kimutatta, hogy nem nagyobb a rák kialakulásának kockázata azok körében, akik precancerózus véradóktól kaptak vért. A kutatók szerint ez a tényállás megnyugtató és nagy lépés a hosszú távú, vérátömlesztéssel kapcsolatos kockázatok megértése irányában.

“A vérátömlesztés biztonságosságával kapcsolatos folyamatos figyelem csökkentette le a mai alacsony szintre az átömlesztéssel átvitt fertőzések számát.” – írja a tanulmányban Dr. Gustaf Edgren, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója. “A legtöbb fertőzést és komplikációt ugyan könnyű azonosítani, a krónikus betegségek lehetséges átviteléről eddig azonban kevés információ volt elérhető.” – írja a szakember.#img1#

A kutatás során az 1968 és 2002 között gyűjtött dán és svéd adatokat dolgozták fel számítógépes vérbank nyilvántartásból, 1,13 millió véradó és 1,31 millió vérátömlesztésen átesett ember adataival. A végső adatfeldolgozásba bevont 350,000 vérátömlesztésben részesült páciens közül 12,000 (3 százalék) kapott olyan véradótól vért, akinél később rák fejlődött ki. A vérátömlesztést kapott személyeket 34 éven át követték, és az eredmények nem mutatták a rák kialakulásának fokozott kockázatát.

“A vér egy hihetetlenül összetett és biológiailag aktív anyag. A vérátömlesztés életet mentő jelentősége ugyan vitathatatlan, következményeinek teljes megértése egyelőre azonban még gyermekcipőben jár.”- írja a The Lancet kommentárjában Dr. Garth Utter, a davis-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.