A túlsúlyos, fehér nők ritkábban járnak rákszűrésre

A kutatók 32 korábban összeállított tanulmányt vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy az elhízott nők kevesebbszer járnak mellrák és méhnyak-szűrésre. 14 tanulmány a méhnyak-, 10 a mell-, és 8 a vastagbélrákkal foglaljozott. Sarah S. Cohen és kollégái a Cancer című folyóirat online kiadásában adták közre kutatásaik eredményét.

A Nemzeti Rákkutató Intézet véleménye szerint a nőknek 1-2 évente mammográfiás mellrákszűrésre kéne járniuk, ahogy betöltötték a 40. életévüket. Három évente legalább egyszer Pap-tesztre is el kellene menni,a szexuális élet megkezdésétől kezdve.

Nincsen biztos válasz arra, hogy miért kevésbé hajlandóak a túlsúlyos nők elmenni ezekre a tesztekre, azonban különböző korábbi kutatások azt mutatják, hogy az elhízott nők gyakran kellemetlenül érzik magukat a rendelőkben, mert nem voltak megfelelő méretűek a köpenyek, mérlegek, vizsgálóasztalok és a különböző orvosi felszerelések.

Cohen és kutatócsoportja szerint a másik ok az lehet, hogy az orvosok kevesebbszer ajánlják a rákszűrő teszteket az elhízott nőknek, erre azonban még nincs bizonyíték. Egy tanulmány például azt mutatta ki, hogy a túlsúlyos nők többször mondták azt, hogy orvosuk Pap-tesztet javasolt nekik.

A kutatások azt sugallják, hogy az elhízott nőket bátorítani kéne arra, hogy átessenek a szokásos vizsgálatokon.