A kutatók több mint 700 ezer véletlenszerűen kiválasztott személyt követtek le egy hatéves időszak alatt, akik közül 4480 embert tuberkulózissal diagnosztizáltak.
”A tüdőrák gyakorisága ezekben a TBC-s betegekben 11-szer magasabb volt, mint a TBC-ben nem szenvedők esetében” – nyilatkozta Chen Chih-yi, a taichungi Kínai Orvostudományi Egyetem munkatársa. ”A kutatás azt mutatja, hogy a tuberkulózis elleni küzdelemben a tüdőrák megelőzésére is nagy figyelmet kell fordítanunk.”
A Journal of Thoracic Oncology szaklap januári számában közzétett tanulmány eredményei alátámasztják azt az elméletet, hogy összefüggés áll fenn a tuberkulózis és a tüdőrák között, amit már korábban is gyanítottak, de nem sikerült egyértelműen bizonyítani.
”A tuberkulózis nagyon gyakori krónikus betegség az egész világon. Főként a fejlődő és a fejletlen világ lakossága szenved tőle” – számolt be Chen. ”Közismert tény, hogy a tüdőrák és a dohányzás között ok-okozati összefüggés áll fenn. Ennél kisebb figyelmet fordítottak azonban arra, hogy a TBC-s betegekre a tüdőrák megnövekedett kockázata is leselkedik.”