Thortonhoz hasonlóan a visszatérő szívproblémákkal küzdőknek naponta kell gyógyszert szedniük, figyelni a táplálkozásra és mozgásra, megküzdeni a bizonytalansággal. Az egykori alelnök, Dick Cheney nemrég került ismét a sajtófigyelem középpontjába, mert szívproblémákkal egy washingtoni kórházba szállították. A 69 éves politikus már öt infarktuson esett át, az elsőt 37 évesen kapta. Cheney múlt hétfőn hagyhatta el betegágyát.
Az infarktusos betegek arra panaszkodnak, hogy mindig a betegség kiújulásától rettegnek. „Olyan, mintha időzített bombaként sétálnánk, csak nem tudjuk, hogy felrobban-e, és ha igen, mikor.” – mesélte az 56 éves Thornton. Két helyen is elzáródott az artériája, két stentet is beültettek az ereibe. Dr. Ralph Sacco, az Amerikai Szív Szövetség elnöke elmondta, hogy az ilyen komplikációtól a beteg úgy érezheti, elveszítette a hatalmat a teste felett, akár depresszió is kialakulhat. „Igyekszünk kihangsúlyozni, hogy mennyi mindent tehetnek az egészségük érdekében: diétázhatnak, mozoghatnak, gyógyszert szedhetnek. A szívinfarktus után mindig a depresszió miatt aggódunk.”
Thorntont annak ellenére érte utol a baj, hogy egészséges, fitt életet élt, még csak nem is dohányzott. „Több nő hal meg szívinfarktusban, mint bármilyen más betegségben. Én sem gondoltam, hogy velem ez megtörténhet. Edzett vagyok és vékony. Sose dohányoztam, helyesen táplálkozom, aktív és sportos életet élek. Sosem gondoltam volna, hogy így járok. Bárki kerülhet ilyen helyzetbe.” A kanadai asszony így beszélt az infarktust követő életéről: „Az a jó ebben, hogy minden nap ajándéknak számít. Amikor egészségesnek érzem magam, boldogság tölt el. Értékelem az életet, és mindent, ami körülvesz. Így talán sokkal többet jelent nekem az élet, mintha mindez nem történt volna meg.”
Elindította a Smart Heart Living nevű weboldalt, ahol az infarktuson átesett betegek megoszthatják egymással történetüket. A greensboroi Brian Tomlin életébe is egy infarktus hozott gyökeres változást. A férfi azt hitte, hogy a gyakori testedzéssel felülírhatja 30 év pöfékelését, a rendszertelen étkezést és a szívbetegségekre való hajlamot. A betegség miatt azonban száműzte életéből a sültkrumplit, a sajtburgert és a bűzrudat is. Ma már vásárlás előtt gondosan tanulmányozza az élelmiszerek összetevőit „Az élet szeretete az egyik fő motiváló erő.” – bizonygatta a négygyermekes édesapa. „Csodálatos család áll mögöttem. Nagyon sok dologért érdemes élnem.”
Cheneyt legutóbb pitvarfibrilláció miatt utalták kórházba. Ez egyfajta szívritmus-zavar. A George Washington Egyetemi Kórházban kezelték „a koronáriás szívbetegség miatti progresszív folyadékvisszatartás miatt” – jelentette az irodája. A pitvarfibrilláció „a szívműködés és a véráramlás romlását okozhatja, ami miatt a folyadékok visszafele áramlanak vagy felgyülemlenek a végtagokban vagy a tüdőben.” – mondta Sacco stroke szakértő, a Miami Egyetem Miller Orvosi Karának neurológiai osztályáról. A duzzanat miatt kellemetlen érzés támadhat a lábakban, de nagyobb a baj akkor, ha a tüdőben folyadék halmozódik fel. Egyre több beteg életkilátásai javulnak a főbb erek elzáródása esetén a fejlődő eljárások és gyógyszerek miatt, állítják az orvosok.