A kutatók szerint amikor az újraélesztést végző szakember növeli az újraélesztés során alkalmazott kompressziók számát, a hirtelen szívleállást szenvedett emberek túlélési aránya kétszeresére nő.
„Még szakszerű újraélesztést végző hivatásos életmentő esetében is az infúzió bekötése és a gyógyszerek beadása másodlagosnak számít a megfelelő mellkasi kompresszióhoz képest” – nyilatkozta a tanulmány szerzője, Dr. Alex G., a Washington Kórház sürgősségi osztályának professzora az Amerikai Szív Társaság sajtótájékoztatóján. „A lényeg az, hogy térjünk vissza az alapokhoz.”
Garza és kutatócsoportja az új, 2006-ban a kansasi sürgősségi szolgálat által végzett újraélesztési protokollok hatását vizsgálta. A módosítások értelmében a mellkasi kompresszió lett a prioritás, és az életmentőket arra kérték, hogy végezzenek 50 mellkasi kompressziót, mielőtt szünetet tartanak, hogy levegőt fújjanak a betegbe. Az Amerikai Szív Társaság CPR-rel kapcsolatos jelenlegi irányelvei 30 kompressziót írnak elő, amit két befúvás követ.
A kansasi sürgősségi szolgálat ezen kívül arra utasította az életmentőket, hogy késleltessék a betegek intubálását és a gyógyszerek beadását, hogy minimálisra csökkentsék a mellkasi kompresszió alkalmazásának megszakítását.
A változtatások után a kórházon kívül bekövetkező hirtelen szívleállást szenvedett betegek általános túlélési aránya 7,5 százalékkal 13,9 százalékra emelkedett. Az eredmények a Circulation folyóirat májusi 4-i online számában olvashatók.
„Öt-hét mellkasi kompresszió szükséges ahhoz, hogy a vérnyomást eléggé megemeljük, és vért juttassunk a szívszövetbe” – magyarázta Garza. „Ha túl gyakran állunk meg, hogy néhány befújást végezzünk, nem sokat segítünk a szívnek, és újra kezdhetjük a nyomás létrehozását.”
