Dr Maciej Tomaszewski tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy, a férfiak „hátrányos helyzete” kapcsolatban lehet a szervezetben természetes körülmények között előforduló nemi hormonok férfiakra és nőkre való eltérő hatásaival.
Dr Tomaszewski és kollégáinak az Atherosclerosis folyóiratban megjelent tanulmánya 933 férfit vizsgált, akiknek átlagéletkora 19 év volt. Adataikat a Fiatal Férfiak Érrendszeri Szövetségének tanulmányából vették. A kutatók megnézték, hogy a nemi hormonok (ösztradiol, ösztron, tesztoszteron és androszténdion) hogyan hatnak a szívbetegségek három fő kockázati tényezőjére (koleszterinszint, vérnyomás és testsúly). Azt találták, hogy ezen nemi hormonok közül kettő (az ösztradiol és az ösztron, együttes nevükön az ösztrogének) összefüggésbe hozható a káros koleszterin (LDL) megemelkedésével és a hasznos koleszterin (HDL) csökkenésével a férfiak esetében.
Ez arra utal, hogy bizonyos nemi hormonok fontos kockázati tényezők lehetnek a szívbetegségek szempontjából férfiak esetében, már a tünetek megjelenése előtt. Dr. Tomaszewski hozzáfűzte: „Azt feltételeztük, hogy a nemi hormonok vérkeringésben levő koncentrációja kapcsolatban van a keringési betegségek kockázatával a férfiaknál, még mielőtt fellép az agyvérzés vagy az infarktus. Megvizsgáltuk a keringő ösztrogént illetve az androgéneket (tesztoszteron és androszténdion) 933 fiatal, egészséges férfinál. Kimutattuk, hogy a nemi hormonok egyike, az ösztradiol pozitívan befolyásolja az összes koleszterinszintet, de negatívan a HDL-koleszterint. Az ösztron vérben keringő koncentrációja erős összefüggést mutatott mind az LDL, mind a HDL-koleszterin szintjével. A férfiak közül azoknak, akiknek a legmagasabb a vérében az ösztron és az ösztradiol szintje, a legnagyobb az esélyük a keringési betegségekre, mivel a káros koleszterinszintjük magas, a szívet védő LDL-koleszterin viszont alacsony. Még fontosabb, hogy a koleszterin és az ösztrogén összefüggése független a többi nemi hormontól, az életkortól, a testsúlytól, a vérnyomástól és más lehetséges zavaró tényezőtől. Az adatok azt sugallják, hogy a magasabb ösztrogénszint káros hatással lehet a zsíranyagcserére is a korai életkorban, még a szívbetegségek megjelenése előtt. Még magyarázatra szorul az, hogy az ösztrogének, melyek a nők esetében szívvédő hatásúak, miért növelik a szívbetegségek kockázatát a férfiaknál. További tanulmányokra van szükség, hogy bizonyítást nyerjen: az ösztrogének fiatalkori magas szintje növeli a szívbetegségek kockázatát a későbbi életkorban.”