A napi aszpirin csökkenti a rák kockázatát

Ráadásul az aszpirin lehetséges mellékhatásait, köztük a vérzés nagyobb valószínűségét is számításba kell venni a gyógyszer alkalmazásakor. A kutatás vezetője, Eric Jacobs szerint ezért az aszpirin használatára vonatkozó irányelvek következő frissítésekor az aszpirin alkalmazásával kapcsolatos összes bizonyított előnyt és hátrányt figyelembe kell venni. Jacobs szerint amíg nem adják ki a legújabb irányelveket, nem ajánlott aszpirint szedni a rák megelőzésére, mert már a kis dózisú aszpirin is jelentős mértékben megnövelheti a gyomor-bél vérzés kockázatát.

A Journal of the National Cancer Institute augusztusi számában megjelent tanulmányhoz Jacobs kutatócsoportja a Cancer Prevention Study II Nutrition Cohort széles körű tanulmányban résztvevő több mint 100 ezer férfit és nőt vizsgálta, akiknek korábban nem fordult elő a kórtörténetében daganatos megbetegedés. A vizsgálat végére 5138 személy vesztette életét daganatos megbetegedés következtében.

Az aszpirin alkalmazása a rák okozta halálozás 16 százalékkal alacsonyabb kockázatával állt összefüggésben, ez azonban kevesebb, mint amit a korábbi kutatások kimutattak. A szakértők ennek ellenére úgy vélik, hogy a teljes rák okozta halálozással kapcsolatos mérsékelt előny is hathatósan befolyásolhatja a megelőző aszpirinfogyasztás kockázat-előny egyensúlyát.