A szívelégtelenség az Egyesült Államokban legalább 5,8 millió embert érint, akik közül 2,5 millió nő. Az is jellemző, hogy a betegek közül sokan elhízottak. Az UCLA részét képező David Geffen Gyógyszerészeti Kar kutatói 1983-és 2011 között 2718 olyan beteg adatait elemezték, akiknek a kezelések előtt megállapították a testtömegindexét (BMI) és 469 olyan páciensét, akiknek a derék körfogatát jegyezték le. A betegek akkor számítottak túlsúlyosnak, ha a BMI értékük 25-től 29.9 kg/nm-ig terjedt, és elhízottnak minősültek azok, akik elérték a 30 kg/nm-es értéket. A férfiak derékbőségét nagynak ítélték meg, ha elérte vagy meghaladta a 102 cm-et, míg a nőknél a 88 cm-et.
A nyomonkövetési időszak adataiból kiderült, hogy a férfiak esetében a magas BMI értékek és a vastagabb derékbőség rosszabb túlélési esélyeket eredményezett. A nők esetében azonban ez fordítva volt: a magasabb BMI és derékbőség náluk jobb túlélési rátát mutatott. A kutatók ezt elhízási paradoxonnak nevezik. Némi magyarázattal szolgálhat egyébként az a tény, hogy a nők testösszetétele, testzsíreloszlása eltérő a férfiakétól. Az eredményekből azonban az is kiderült, hogy normál haskörfogat mindkét nemnél megduplázta, a nők esetben akár megháromszorozta a halálozási statisztikákat. ” Azt tudtuk, hogy az elhízás védőfunkcióval bírhat a szívelégtelenségben szenvedőknél, de azt nem, hogy ez a paradoxon kifejezetten nők esetében alkalmazható” – tette hozzá Dr. Tamara Horwich, a kutatás vezetője.
