A migrén infarktust és agyvérzést is okozhat

A tekintélyes New York-i Yeshiva Egyetem Orvosi karának munkatársai egy közel tizenkétezer, 18 és 80 év közötti ember bevonásával végzett, átfogó és reprezentatív felmérés eredményeként jutottak a fenti következtetésre.

A tanulmány fő üzenete a migrénes betegek és orvosaik számára – mondja dr. Ertsey Csaba neurológus, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke -, hogy a migrén kezelése mellett külön figyelmet kell fordítani az esetlegesen szintén meglévő kardiovaszkuláris rizikófaktorok, a diabétesz, a magas vérnyomás, az emelkedett koleszterinszint, illetve az elhízás felderítésére és kezelésére. Megijedni azért nem kell – még akkor sem, ha az ún. aurával járó migrén esetében a szívrohamra való hajlam nem is kétszer, hanem háromszor magasabb, mint a görcsös fejfájásrohamok nélkül élők esetében -, ugyanis szerencsére az összes érintettség akár infarktusról, akár stroke-ról legyen szó, a migréneseknek mindössze 2-4 százalékát érintheti

Viszont már csak emiatt a veszélyeztetettség miatt is érdemes minél előbb kideríteni, hogy akinek rendszeresen fáj a feje, az “csak” fejfájós-e, azaz önálló fejfájás-betegsége van- e, vagy valamilyen más betegség kísérő tüneteként jelenik- e meg nála ez a kellemetlen érzés. Az önálló fejfájások közül – súlyosságát és előfordulási gyakoriságát tekintve – a többnyire féloldalon jelentkező, lüktető, mozgásra fokozódó, esetleg hányingerrel, hányással, fény- és hangérzékenységgel jelentkező migrén a legfontosabb. Felléphet akár havonta többször, de jóval ritkábban is. Kezeletlen esetben a migrén általában 4 órától akár 3 egész napig eltarthat – a mérsékelten súlyostól az elviselhetetlenség szintjéig terjedő fájdalommal, ami mind a munkavégzést, mind a legegyszerűbb hétköznapi teendők elvégzését is gátolhatja. Pedig szenvedni felesleges, hiszen van korszerű terápiás segítség.

Érdemes a háziorvos beutalójával minél előbb felkeresni az országban működő mintegy 30 fejfájás centrum valamelyikét. Itt hozzáértő neurológus szakorvosok – a migrén diagnózisának felállítását követően – hatékony rohamgyógyszert, azaz a már meglévő fejfájást megszüntető készítményeket tudnak  adni a betegnek, amelyek  hatékonyan csökkentik a fájdalmat, az émelygést, a fény- illetve hangérzékenységet. A diagnózis után ezt a háziorvos is felírhatja. Azoknak, akiknél nagyon sűrűn jelentkeznek a migrénes rohamok, ajánlottak a megelőző gyógyszerek is, illetve az olyan életmódbeli változtatások (következetes napirend szerinti életvitel, egyes kiváltó ill. provokáló faktorok kerülése, rendszeres, pihentető alvás, stb.), amelyek ugyancsak a rohamok számát mérséklik.