A közlekedés zaja szívinfarktust okozhat

Goran Pershagen, a tanulmány vezetője elmondta, hogy 1571 szívinfarktuson átesett ember adatait vizsgálták meg, akik 1992 és 1994 között betegedtek meg. Összehasonlították az adataikat egy kontrollcsoportéval, ugyanarról a környékről. Beazonosították mindegyikük lakhelyét, és megbecsülték a zajszinteket.

A légszennyezés és más szívinfarktust okozó kockázati tényezők mértékét kérdőívek és interjúk segítségével mérték fel. Miután kizárták azokat, akiknek rossz a hallása vagy máshol is magasabb zajszintnek vannak kitéve, a kutatók azt találták, hogy az 50 decibelt meghaladó közlekedési zajszint 40 %-kal növelte a szívinfarktus kockázatát. Ez egy viszonylag alacsony szint, az erőteljes forgalom zajszintje 80-90 decibel.#img1#

„Több kutatás szükséges ahhoz, hogy pontosan meghatározzák a szívinfarktus és a közlekedés zaja közti összefüggést, de az eredményeinket alátámasztják más tanulmányok, melyek megmutatták a zaj keringésre gyakorolt hatását.” – mondta Pershagen. Az új utak és lakóházak tervezése során figyelembe kellene venni a szívinfarktus és a zaj lehetséges kapcsolatát, tette hozzá. A tanulmány az Epidemiology című folyóiratban jelent meg.