Az eredményeket a Journal of Investigative Dermatology online száma közli le. Arról számol be, hogy egy nap kifejleszthetnek koffeines krémeket vagy balzsamokat, melyek visszafordíthatnák az UV sugarak károsító hatását, hogy megelőzzék a bőrrákot.
A nem melanóma jellegű bőrrák, mely ritkán képez áttételeket és okoz halált, a leggyakoribb ráktípus. Évente 1 millió új eset fordul elő csak az Egyesült Államokban. (A melanóma azonban az egyik leghalálosabb ráktípus). Az ultraviola sugárzás az egyik legfontosabb faktor, mely nem melanóma jellegű rákot okoz. A sugarak a bőrsejtek DNS-ét károsítják, melyek aztán mutálódnak és elrákosodnak.
Több tanulmány is kimutatta már, hogy azok, akik rendszeresen isznak kávét vagy teát, kevesebb esetben betegszenek meg nem melanóma jellegű bőrrákban. Nemrég 90 000 kaukázusi nő bevonásával végzett tanulmány kimutatta, hogy minden egyes koffines kávé elfogyasztásával 5 %-kal csökken a bőrrák valamelyik fajtájának kialakulási esélye (a koffeinmentes kávé hatástalannak bizonyult). Egy másik tanulmány szerint pedig a koffein védő hatást biztosít olyan egerek számára, melyeket UV hatásnak tettek ki, mindegy, hogy szájon át fogyasztották el, vagy a bőrükre vitték fel. A kutatók azonban nem jöttek rá, hogy miként fejti ki a koffein a rákmegelőző hatását, mondta Paul Nghiem a Washingtoni Egyetemről, illetve a jelenlegi tanulmányt végző csapat egyik tagja.#img1#
Sejtöngyilkosság
A DNS-károsodásra adott normális sejtválasz egy fehérje, a kiegyenesített ATR, mely elősegíti a helyreállítás folyamatát. Az UV-sugárzás következtében fellépő károsodás hatására azonban néhány sejtben egyfajta öngyilkos folyamat indul be, így nem rákosodnak el. Koffein adagolásával több sejtben indul be ez a folyamat (apoptózis). 500 sejtből 1-ben indul be az apoptózis az UV-sugárzást követően. Koffein jelenlétében minden 200 sejtből 1 viselkedik hasonlóan, nyilatkozta a LiveScience-nek Nghiem.
A koffein emberi sejtekre való hatását első ízben tanulmányozva Nghiem és munkatársai meghatározták, hogy az ATR volt a koffein célpontja a sejten belül. A károsodott, rákelőző állapotban levő és osztódó sejtek több ATR-t igényelnek, és ha az ATR-t elnyomjuk koffeinnel „szelektíven pusztíthatjuk el a sejteket ezekkel az alkotóelemekkel.” – mondta Nghiem. Így az elrákosodásra leginkább hajlamos sejtek azelőtt elpusztulnak, hogy elindulna bennük ez a folyamat.
Természetesen ez a felfedezés nem azt jelenti, hogy ezentúl nyakló nélkül kellene vedelnünk a kávét és a teát. „Semmiképp sem javasoljuk, hogy változtassanak a kávézási szokásaikon.” – mondta Nghiem. Naponta 6 kávét kellene meginnunk ahhoz, hogy mindössze 30 %-kal csökkentsük a rák kockázatát, a tea védő hatása pedig csak fele a kávéénak, tette hozzá. Az eredényeket azonban fel lehet használni arra, hogy a koffein felhasználásának más módjait fedezzük fel. Megcélozhatnánk vele a veszélynek kitett sejteket, hogy könnyebben elpusztíthatók legyenek, mivel a „koffein maga egy hatékony fényszűrő.” – mondta Nghiem, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az alkalmazásra még éveket kell várni.