A több mint 100 ezer, beültethető kardioverter-defibrillátorral (ICD) rendelkező beteg részvételével készített felmérésből az derült ki, hogy a páciensek körülbelül 20 százaléka esetében nem volt alaposan indokolt az ICD beültetése. A kutatók szerint e betegek esetében jelentősen magasabb a kórházi halálozás kockázata, mint azon betegek esetében, akik megfeleltek az ICD beültetéséhez szükséges kritériumoknak.
A Duke Klinikai Kutatóintézet orvosai által készített tanulmány a Journal of the American Medical Association (JAMA) szaklapban jelent meg.
Több klinikai kísérlet is kimutatta, hogy a beültethető defibrillátor megmentheti az előrehaladott szisztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek életét azzal, hogy érzékeli a rendellenes szívritmust, és áramütéssel állítja helyre a szív normális működését. Az eszköz azonban nem javasolt szívroham illetve bypass műtét után lábadozó betegeknek, valamint azoknak, akik súlyos szívelégtelenség tüneteitől szenvednek, illetve a közelmúltban szívelégtelenséggel diagnosztizálták.
A tanulmány szerzői szerint nem egyértelmű, milyen mértékben követik a klinikai gyakorlatban dolgozó orvosok ezeket a bizonyíték alapú ajánlásokat.
A vizsgálat szerint az ICD implantátumot kapott összesen 111 707 beteg közül 25 145 esetében nem támasztották alá bizonyítékok az eszköz alkalmazásának szükségességét. Közülük 9 257 implantátum olyan páciensekbe került, akiknél nem telt el 40 nap a szívroham óta, és 15 604 olyanokban, akiket frissen diagnosztizáltak szívelégtelenséggel.
A szerzők elismerték, hogy a szövődmények abszolút különbsége az ICD-re szoruló és az ICD-re nem szoruló betegek között ”mérsékelt”, ennek ellenére arra hívják fel a figyelmet, hogy nem szabad feleslegesen előírni az implantátum alkalmazását.
