A jó állóképesség véd a magas vérnyomás ellen

”A kutatás eredményei nagyon gyakorlatias üzenettel szolgálnak, mégpedig azzal, hogy már a nagyon reális, mérsékelt mozgás (heti 150 perc gyors séta) is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen azok esetében, akik a magas vérnyomás családi kórtörténete miatt a rendellenesség magasabb kockázatának vannak kitéve” – számolt be az Amerikai Szív Társaság sajtótájékoztatóján a tanulmány szerzője, Robin Shook.

A kutatás során 6300 jó állóképességű embert vizsgáltak 20 és 80 év között öt éven keresztül. Ezek az emberek a magas vérnyomás 34 százalékkal alacsonyabb kockázatának voltak kitéve, mint azok, akiknek családi kórtörténetében szerepel ugyan a betegség, de fizikailag kevésbé jó állapotban vannak. Több mint 1500 résztvevőben alakult ki magas vérnyomás a kutatási időszakban. A jó fizikai állapot azonban a magas vérnyomás 42 százalékkal alacsonyabb kockázatával állt összefüggésben, függetlenül a családi kórtörténettől.

A Hypertension májusi számában megjelent tanulmány azt is kimutatta, hogy a rossz fizikai állapotú, és a családi kórtörténetükben magas vérnyomással rendelkező személyek esetében 70 százalékkal magasabb volt a rendellenesség kockázata, mint a rendkívül jó állóképességű emberekben. Az edzettek körében a magas vérnyomás családi kórtörténete csupán 16 százalékkal növelte a betegség kockázatát.

Az Amerikai Szív Társaság legalább 30 perc mérsékelt intenzitású testmozgást, például sétát javasol heti öt napban.