A kivétel az, ha a hőhullámok makacsul megmaradnak évekkel a menopauza kezdete után, vagy ha a hőhullámok több évvel a változó kor beköszönte után jelentkeznek először.
A kutatást vezető Dr. Emily Szmuilowicz, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Karának munkatársa szerint a leggyakoribb mintájú hőhullámoktól szenvedő nők számára megnyugtató lehet, hogy a menopauza idején tapasztalt hőhullámok nem jelzik a kardiológiai kockázat emelkedését. Az Endokrin Társaság houstoni éves konferenciáján közzétett tanulmányból ugyanakkor az is kiderült, hogy a nők egy kis csoportja esetében magasabb lehet a kardiológiai kockázat – ide azok a nők tartoznak, akikben csak évekkel a menopauza kezdete után jelentkeznek a hőhullámok.
A meghatározás szerint a nők egy évvel az utolsó menstruációs ciklusukat követően vannak a változó korban. A becslések szerint ez idő alatt, vagy az ezt megelőző néhány évben a nők 85 százaléka tapasztal hőhullámokat. A szakértők nem sokat tudnak a hőhullámok hátterében húzódó fiziológiai mechanizmusokról, de az utóbbi időben néhány tanulmány azt mutatta, hogy a szív-érrendszeri betegségek megnövekedett kockázatával hozhatók összefüggésbe.
Az egyetem tavaly végzett korábbi kutatása azt mutatta, hogy a későn jelentkező hőhullámoktól szenvedő nők a szívroham és a halálozás magasabb kockázatának voltak kitéve a kutatási időszakban. A mostani kutatás e vizsgálat utánkövetéseként közel 60 ezer 64 év átlagéletkorú nő esetében elemezte a hőhullámokat, ezek jelentkezését és időtartamát. A hőhullámoktól nem szenvedő nőkhöz képest a hőhullámokat tapasztaló nőkben nem volt nagyobb esélye a szívbetegség magasabb kockázatát jelző bizonyos markerek jelenlétének. E markerek közé tartozik a vérnyomás szintje és a fehérvérsejt szám, amely a gyulladás jele lehet.
Azokban a nőkben azonban, akikben átlagosan 14 évvel a menopauza után jelentkeztek a hőhullámok, illetve akikben makacsul fennmaradtak a hőhullámok, magasabb vérnyomás értékeket és fehérvérsejt számot mutattak ki.
A szakértők szerint a hőhullámokkal kapcsolatban ugyan még nem pontosan az ismereteink, a makacs vagy későn jelentkező hőhullámoktól szenvedő nőknek az egészséges vérnyomás és a testsúly megőrzésével, valamint testmozgással és megfelelő étrenddel mégis érdemes megpróbálniuk csökkenteni a szívbetegség és agyérgörcs kockázatát.