A halálozási rátát nem növeli a sűrűbb mellállomány

”Megnyugtató, hogy az erőteljes daganathajlamot magában hordozó sűrűbb emlőállomány nem függ össze a betegségből vagy más okból származó halálozás kockázatával” – mondta el Gretchen Gierach, az Amerikai Nemzeti Rákintézet kutatója. Mind a sűrű emlőállomány, mind a tumor fehér képet ad a mammográfon, így elég nehéz felismerni a betegséget azoknál, akiknek a melle tömöttebb. Az állapot maga hordozza a rák kockázatát, függetlenül a vizsgálatnál jelentkező problémáktól. Eddig azonban kevesen vizsgálták a relatíve kevés zsírszövetet tartalmazó sűrű mell és a túlélés esélyei között.

A Journal of the National Cancer Institute című folyóirat számolt be a kutatók munkájáról. 9000 olyan nőt azonosítottak be, akiket 1996 és 2005 között diagnosztizáltak invazív mellrákkal, majd átlagosan 6 évig követték nyomon őket. A diagnózis időpontjában az átlagéletkoruk 59 év volt. (A mammográfos vizsgálat alapján a radiológusok négy kategóriába sorolják a keblek sűrűségét a nagyon alacsonytól a nagyon magasig.) A nők 84 százaléka a középső két kategóriába tartozik.) A nyomonkövetési időszak során közel 1800 nő hunyt el, közülük 900 mellrákban. A kutatók kiderítették, hogy a sűrűbb állagú mell nem fokozza a mellrák vagy más betegség miatti halálozás kockázatát. Az alacsonyabb sűrűség esetében azonban összefüggést véltek felfedezni a halálos kimenetel esélyeivel az elhízott, illetve nagyobb méretű tumorban szenvedő betegek esetén. Gierach szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a magasabb zsírtartalom kedvező körülményeket biztosít a daganat burjánzásához.

Dr. Anne McTiernan, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa szerint ez az eddigi legnagyobb léptékű kutatás a témakörben. ”A résztvevők nagy száma miatt részletesebben át lehet tekinteni az alcsoportok jellemzőit.” A szerzők által is elismert gyenge pontnak tekintette azonban azt, hogy nem álltak rendelkezésre adatok a kezelésről. Nem lepte meg az alacsony sűrűségű keblekkel megáldott elhízott nők fokozott hajlama a mellrák miatti halálra. ”Az elhízással kapcsolatban már többen kimutatták, hogy gyakoribbá teszi a halálozást és a betegség kiújulását. A mellállomány az életkorral egyre ritkásabbá válik. Az alacsony sűrűség annyit tesz, hogy a mell szinte teljes egészében zsírszövetből áll, ami gyakori jelenség a változókoron átesett, elhízott nők körében.”

A mellrák megelőzése érdekében fontos, hogy a nők eleget mozogjanak, ügyeljenek a testsúlyukra és rendszeresen járjanak szűrővizsgálatokra.