A gyermekkorban szerzett lelki sérülések hatása

Dr. Gretchen E. Tietjen, a kanadai Toledo Egyetem munkatársának kutatása mintegy 1300 fejfájós betegre terjedt ki, akik egészségi állapotukat és gyermekkori hátterüket célzó kérdésekre adtak választ. 11 amerikai és kanadai neurológai központ bevonásának eredménye szerint a gyermekkori erőszak (fizikai, szexuális, érzelmi), illetve az elhanyagolás (fizikai, vagy érzelmi) számos egészségi probléma kialakulásának kockázatát fokozza. Ezek között szerepel a szélütés (stroke), az agy átmeneti oxigénhányos állapota (orvosi kifejezéssel: tranziens ischaemiás attack = TIA) és a szívinfarktus.

A vizsgálat eredményét az Amerikai Fejfájás Társaság éves találkozójának szerdai napján mutatták be Los Angelesben. Dr. Tietjen megjegyezte, hogy korábbi vizsgálatok már bizonyították, a gyermekkori bántalmazás és a migrén kapcsolatát, ők viszont ezt továbbgondolva a korai erőszak felnőttkori szív- és érrendszeri betegségek kockázatnövelő hatására derítettek fényt.

Dr. David Dodick, a társaság elnöke úttörő jelentőségűnek minősítette Dr. Tietjen és munkacsoportjának eredményeit, azonban további vizsgálatokat tart fontosnak a migrén és annak természete, illetve a gyermekkori bántalmazás és a szív- és érrendszeri betegségek között.