A férfiak inkább ellógják a rákszűrést

A kutatók közel 1200 New York-i, baltimore-i és San Juan-i (Puerto Rico), 30 és 59 év közötti felnőtt bevonásával végeztek telefonos közvélemény-kutatást, akik közül 35 százalék volt férfi. A felmérés során számos kérdésre kellett válaszolniuk a megkérdezetteknek, melyek célja annak kiderítése volt, milyen a két nem hozzáállása a rákszűrésen való rendszeres megjelenéshez. Jenna Davis, a tampai Moffitt Rák Központ munkatársa, aki a tanulmány elkészítésében is részt vett, arról számolt be, hogy az eredmények alapján úgy tűnik, a férfiak körében sokkal hatékonyabban kellene propagálni a szűrés fontosságát.

A szakemberek számos okot feltételeznek annak hátterében, miért is vonakodnak a férfiak szűrővizsgálatra járni, az egyik ezek közül az, hogy a médiában a legnagyobb teret a nők mellrák elleni kampánya kapja, a férfiakat viszont semmilyen kormány által támogatott, hasonló jellegű kampány nem célozza meg. Emellett az is közrejátszik, hogy a nők a háziorvosuknál is sokkal rendszeresebben jelennek meg férfi társaiknál.

A felmérés során azonban arra is fény derült, hogy amennyibe a férfiak kellő mennyiségű felvilágosítást kaptak a szűrési eljárásokkal kapcsolatban, máris hajlamosabbak voltak részt venni azokon. Davis szerint ez egyértelműen arra utal, hogy elsősorban mégis a megfelelő kampány hiánya okozza az alacsonyabb részvételt a férfiak részéről, vagyis a jelenség ellen az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak és a propagáló szerveknek együtt kellene tenniük valamit. A fenti tanulmány az American Journal of Men’s Health című szaklap online kiadásában olvasható.