Dr. Liwei Chen, az LSU docense, annak a cikknek vezető szerzője, mely a Diabates Care című újság 2009 decemberi számában jelent meg.
A munkacsoport 10 év alatt 13475 nőt tanulmányozott, melyből 860 esetben állapítottak meg terhességi cukorbetegséget. Megvizsgálták a terhességi diabétesz ismert rizikófaktorait, az életkort, családban való előfordulást, a fizikai aktivitás hiányát, a dohányzást, a cukros italok fogyasztását, az alkoholt, a magas testsúly, a zsírdús étrendet, valamint a cukros kóla fogyasztását, mely szintén hozzájárult a kockázat növeléséhez.
„Összehasonlítva azokkal a nőkkel, akik havonta kevesebb, mint egy adagot fogyasztottak, azoknál, akik heti öt adag cukorral ízesített kólát ittak 22%-kal nőtt a terhességi diabétesz kialakulásának esélye” – jegyzi meg Dr. Chen.
A terhességi diabétesz definíciószerűen a cukortolerancia csökkenését jelenti, mely egyike a terhesség leggyakoribb szövődményeinek. A terhességi diabéteszben szenvedő nők terhességük alatt nagyobb eséllyel kapnak egyéb betegségeket, illetve azt követően is nő a cukorbetegség kialakulásának esélye. A cukorbeteg anyák gyermekei szintén veszélyeztetettebbek az elhízás és a diabétesz szempontjából.
Bár a mechanizmus nem teljesen tisztázott, a bizonyítékok szerint a terhességi diabétesz alatt lecsökken az inzulin kiválasztása, valamint inzulinrezisztencia alakul ki. A magas glukóztartalmú italok és ételek fogyasztása normálisan inzulinválaszt vált ki, amely a hasnyálmirigy hormonális elégtelensége miatt elmarad.
Azonban a kutatók nem tudják a választ, hogy miért csak a kóla okoz ilyen gondot, ugyanis számos cukortartalmú italt, gyümölcsitalokat és más üdítőket, megvizsgálták.
Mindenesetre Dr. Chen szerint eredményük fontosságát az adja, hogy az Egyesült Államokban a cukorforrás legnagyobb forrása a cukrozott italok fogyasztása. 1977 és 2001 között a 19 és 39 év közötti populációban 4,1%-ról 9,8%-ra emelkedett a fogyasztási arány.