A brokkoli csökkenti a daganat-kockázatot

Ismert tény, hogy a keresztesvirágzatúakban gazdag étrend (pl. brokkoli, karfiol, káposzta, kelbimbó, bordás kel és kelkáposzta) képes csökkenteni a prosztatarák és egyéb krónikus betegségek kockázatát. A Brit Étkezéskutató Intézet szakemberei által végzett új kutatás tesz először kísérletet arra, hogy egy emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatban mutassa be a hatásmechanizmust, az eddigi állat és sejtszintű modellekkel szemben.

A vizsgálat során a prosztatarák szempontjából veszélyeztetett férfiakkal a normál étrendjükön felül hetente 400 g brokkolit, illetve 400 g borsót etettek 12 hónapon keresztül. A kutatók szövetmintákat vettek a prosztatából a vizsgálat kezdetén, 6, illetve 12 hónap elteltével, hogy a rák kialakulásában szerepet játszó gének változásait ellenőrizni tudják.

“A brokkoliban gazdag étrendet fogyasztók között több változás volt megfigyelhető a vizsgált génekben, mint a borsót fogyasztók között” – állítja a PLoS ONE című internetes tudományos lapban megjelentetett közleményben. “A vizsgálat eredményei alapján a viszonylag kis mennyiségű (heti pár adag) keresztesvirágzatú zöldség fogyasztásának is jelentős hatása lehet a sejtek jelátvivő mechanizmusának megváltoztatásával a génekre.” (Jelátvitelnek nevezzük azokat az utakat, amelyeken az információ eljut a sejtmagba, ahol a gének kifejeződése történik.)

“Más gyümölcsök és zöldségek esetében is ki lehet mutatni kockázatcsökkenést, ezek valószínűleg más módon fejtik ki hatásukat.” – mondta Richard Mithen, a kutatás vezetője. “Ha egyszer felismerjük ezeket, akkor sokkal pontosabb tanácsokat tudunk majd adni azzal kapcsolatban, hogy mely gyümölcsök és zöldségek kombinációjának van leginkább jótékony hatása. Addig is heti 2 vagy 3 adag keresztesvirágzatú zöldség fogyasztására kellene buzdítani az embereket” – mondta a szakember.

A prosztatarák a bőrdaganatokat leszámítva a leggyakoribb daganattípus a nyugati országok férfi lakosságában.