A bőrrák fényképek önvizsgálatra ösztönöznek

A Journal of the American Academy of Dermatology júliusi számában megjelent tanulmány szerint azok a személyek, akik bőrrákos eseteket ábrázoló képeket láttak, nagyobb motivációt éreztek arra, hogy gyakrabban és alaposan megvizsgálják a bőrüket. A bőrrák szöveges leírása viszont önmagában nem ösztönzi az embereket a bőr önvizsgálatára.

„A képek megragadják a figyelmünket, és meggyőzően hatnak. Ezen kívül a tanulást és az emlékezést is segítik” – magyarázta a tanulmány társszerzője, Laurie Hoffman-Goetz, a kanadai Waterloo Egyetem professzora.

Az eredmények a bőrrák, különösen a halálos melanóma korai kimutatását segíthetik elő. Jennifer McWhirter kutató elmondta, hogy az önvizsgálat jelentős szerepet játszik a melanóma korai diagnosztizálásában, mert sok melanómás esetet elsőként maguk a betegek vesznek észre. „A klinikai gyakorlatban a képek bevonása a betegek tájékoztatásába hatékony eszköz lehet a bőrrák elleni harcban” – véli a kutató.

A kutatók az egyetem sajtótájékoztatóján azt is elmondták, hogy a bőrrák a leggyakoribb daganattípusnak számít Észak-Amerikában.