A 106 éves Cardo értékteremtő együttműködést kötött a magyar tenisz állócsillagával

Babos Tímea jelenleg a magyar tenisztörténelem legjobb játékosa, az egyetlen magyar világelső teniszező, aki sikerei révén méltán vált a hazai sport állócsillagává. Timi eredményessége soktényezős, de sikere mindenképpen maximalizmusában rejlik. A négyszeres Grand Slam győztes és háromszoros világbajnok – ahogy a sportban, úgy a magánéletben is – magasra teszi a lécet. Timi az élsportból kifolyólag rengeteget utazik külföldre, így évente legfeljebb 35-40 napot tölt Magyarországon. Éppen ezért a soproni teniszklasszis számára az otthon kialakítása, biztonsága kulcskérdés: hobbi lakberendezőként szabadidejében szívesen dizájnolja saját lakását is, ahol a pihentető alvásé és a minőségi feltöltődésé a főszerep. Babos Timi megágyazott az újabb sikernek és örömmel vágott bele a közös munkába az alvás hazai szakértőjével.

Beszédes elnevezésű matracok

A Champion Edition nevet viselő kollekciót egy sajtónyilvános partnertalálkozó keretein belül mutatta be a Cardo. Babos Tímea – aki éppen a tengerentúlon, Charlestown-ban készül legújabb megmérettetésére – ha nem is személyesen, de virtuálisan jelen volt az eseményen.

A többszörös teniszbajnok számára elengedhetetlen az igazi testi-lelki kikapcsolódás és regenerálódás a nap végén, így központi szerepet játszik nála a hálószoba kialakítása és berendezése. A Cardo és Timi megalkotta az erre tökéletes megoldást, mely során az élsportoló igényei szerint az ergonómiailag optimális ágybetét kiválasztása volt az elsődleges szempont. Az együttműködés során a névválasztás teljes mértékben Timire volt bízva, aki legkedvesebb versenyeinek városait választotta ki beszédes márkanévként, ahol legendás győzelmeket aratott.

„Az én életemben mindig nagyon fontos volt az alvás és az, hogy mennyire ébredek kipihenten. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy jó matrac legyen az otthonomban. Számomra kardinális kérdés, hogy olyan cégekkel, márkákkal működjek együtt, akikben hiszek, a Cardo pedig pont ilyen, hiszen ezeket a matracokat nagyon szeretem. Azért választottam a Melbourne és a Szingapúr elnevezést, mert ezeken a helyeken hihetetlen élményekkel gazdagodtam. Életem első Grand Slam győzelmét Melbournben arattam, később pedig még egyet nyertem itt. Szingapúr pedig azért kedves nekem, mert itt lettem kétszeres világbajnok”- emeli ki Babos Tímea.

A Timi nevével fémjelzett matracok különleges, a teniszre utaló motívumokkal ellátott huzatot kaptak, melyeket a sportolónő maga választott ki. Elmondása szerint egy sportoló életében egy fárasztó mérkőzés, vagy egy esetleges sportsérülés után a fekhely fontos szerepet játszik a regenerálódásban, ezért is vágott örömmel bele a Cardoval való közös munkába.  Az együttműködés célja, hogy felhívja a figyelmet a minőségi alvás szerepére a mindennapokban és arra, hogy a pihenésnek mekkora szerepe van életünkben, pszichés és testi fejlődésünkben egyaránt.

Mit érdemes tudni a bajnoki kollekcióról?

Timi elsősorban sportoló, nem pedig influencer. Azért adta a nevét a kollekcióhoz, mert szereti és hisz a Cardo termékekben. Éppen ezért örömmel vett részt a matracok tervezésének folyamatában is. A kollekcióban – a tenisz különböző motívumai mellett – visszaköszön Timi kedvenc színe és aláírása is” – emeli ki Babos Zsuzsanna, Timi nővére és menedzsere.

A matraccsalád két tagból áll: A Singapore és Melbourne névre keresztelt ágybetétek Babos Tímea pályafutásának egy-egy emblematikus állomásának állítanak emléket.

Az egyedi kényelmüket egy exkluzív, új kialakítású zsákrugózatnak köszönhetik. Az innovatív, Superflex zsákrugózatot két, eltérő magasságú és kialakítású rugósor alkotja, melyek egymást kiegészítve, minden ponton a terheléshez igazodva nyújtanak lágyabb vagy erőteljesebb alátámasztást a matrac teljes felületén. A 7 zónás Superflex zsákrugózat kényelmét kiegészíti a kiváló szellőzést biztosító speciális habréteg és a latex egyedülálló kombinációja.

A matrac borítása csúcsminőségű Tencel alapanyaggal készült: ez a teljesen természetes, antibakteriális hatású anyag biztosítja a legkiválóbb szellőzést és nedvesség-elvezetést, így teremtve ideális mikroklímát a zavartalan alváshoz.

Az eredmény egyedülállóan kényelmes és egészséges pihenés – hogy másnap testileg-lelkileg feltöltődve úgy vághassunk neki a napnak, akár a bajnokok!